Tengerpart, 414 lépcső és járkáló szemeteszsák

 A Wold War Z vetekszik a Halhatatlanokkal, a 2012-vel és a Hófehér és a vadásszal, ne nézze senki. És én még voltam olyan barom, hogy 8 eurót kiadtam érte. De legalább nem sokkal utána láttam az Aranypolgárt feleannyiért, és még jó is volt.

 Hétfőn Paola elhívott minket Zhang Huan - L'Anima e Materia kiállítására a Forte Belvederébe, egész jó volt ahhoz képest, hogy az ilyenek engem nem túlzottan érdekelnek. És mint kiderült, nem véletlenül hívják 'belvedere'-nek.

San Lorenzo bazilika, Duomo és a Campanile, Palazzo Vecchio

Persze a szép kilátáson kívül és voltak más dolgok a kiállításon, amik többnyire a frászt hozzák rám. Például ez a szobor:

Three Heads Six Arms

Koponyák:

Az a címe, hogy "A család". Hát nem édes?

Falról bámuló tehénszőőőőr:

"Nézlek, miközben alszol."

 Csütörtökön Viareggioba mentünk a tengerpartra Bogdanaval. Hát... hát. Az egész partszakasz fizetős, csak napernyők és napágyak mindenfelé, teljesen tönkretéve a látványt, a víz pedig az elvártnál koszosabb.

Viareggio, tengerpart

Ráadásul a 4 éves Deichmannos szandálom végleg megadta magát, az is csoda volt hazafelé kibírta az utat - de legalább elmondhatom magamról, hogy tényleg a "hordhatatlan" állapotig kínzom a lábbelijeimet.

Nagyon sokat beszélgetünk Bogdanaval, meg kell mondjam, nagyon a szívemhez nőtt a kedves bolgár lakótársam. A tengerparton folytatott egyik eszmecseréknek az lett a tanulsága, hogy feleségül kell mennem Michael Fassbenderhez és minden probléma megoldódik. Hogy én ezt eddig nem vettem észre!

 Mától pedig elkezdtem kihúzni a hátramaradt firenzei látnivalókat a listáról. Elmentem a Santa Maria Novellába (képek ITT), ahol egy kék köpenyt kellett viselnem, mert a nadrágom térd fölé ért és a vállam is látszott a vékony pántos felső miatt - mivel százezer és egy fok van odakint. A Dómba is elmentem (képek ITT), ahol már világoskék színűt adtak, nem is volt ujja vagy ilyesmi, szóval úgy néztem ki, mint egy rohadt mászkáló kukás zsák... Ezután kellett valami, amitől visszanyerem az önbecsülésemet, ezért gondoltam, itt az ideje felmenni a Campanilébe (a harangtorony), hogy aztán én legyek a faszagyerek, aki... felment a toronyba. :D Nos, ez 414 lépcsőt jelentett, ami nem hangzik olyan soknak. De az. DE AZ. A vége felé a maradék önbecsülésemet is a purgatóriumba taposva megálltam minden lépcsőfordulónál. Hiába, nem vagyok formában, és nem hiszem, hogy a dohányzás segítene. Legalább a kilátásért megérte felmenni.

szép vagy, Firenze