Tenger, Siena, és a város, ahova minden út vezetett. Az utolsó.

 Múlt hét pénteken elmentünk Marina di Pisába pancsolni egyet még egyszer a tengerben, és meg kell mondjam, klasszisokkal jobb volt Viareggionál. A víz tiszta volt, nem volt teletömve a part napernyőkkel meg napágyakkal, sőt szerencsére más strandolók se nagyon voltak. És a négerek se akartak folyton "gulugulut" ránk sózni - amiről azóta se tudjuk, hogy micsoda.

én és a tenger :D

De a valamit valamiért alapon átéltem életem legfájdalmasabb napégését (mivel egész nap nem volt árnyékunk), ami annyira szörnyű volt, hogy másnap még a boltba se tudtam elmenni. A legősibb ellenségemnek se kívánnék ilyen kínokat. Azóta vedlek, mint egy kígyó, Voldemort már szólt is, hogy "Nagini, dinner!". Na meg amikor megéheztünk, nem volt nyitva egy étterem se egy kivételével, ahol a kiszolgálás olyan volt, hogy legszívesebben eltéptem volna a hülye blokkot, kicsi és nyálas galacsinokat csináltam volna belőle, amiket szívószál segítségével köpködtem volna a pincer(ek) pofikájába. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat.

 Kiderült, hogy augusztusban Sara meg Magyarországra fog látogatni egy hétre, aminek hihetetlenül örülök. Szerintem 2 napot Pesten leszünk, aztán hazaviszem Szegedre (mintha egy kisállatról beszélnék), megpróbálunk jegyet szerezni az István a királyra, megnézhetjük az Ópusztaszeri Emlékparkot is, de akár a Balaton is szóba jöhet. Juj de jó, juj de jó, a Rékának ez való!

 Az elmúlt napokban gyorsan kivégeztem az utolsó látnivalókat, mint például a San Marcot és a Medici-kápolnát, elmentünk moziba megnézni a Now You See Me-t (ami nagyon jó volt), majd egy utolsó együtt vacsizást is megetettünk Bogdanaval és Valerievel az Il Vecchio e il Mareban. Kaja után befontuk egymás haját, fényképeztünk gekkókat, Valerietől pedig elbúcsúztam, mivel most láttam utoljára (legalább is egy ideig biztos).
 Sienába is eljutottam még szerda délelőtt (forever alone), de nem maradtam sokáig, mivel százezer és egy fok volt/van odakint, ráadásul minden főbb nevezetességnél hosszú sorok is álltak, aztán nem is nagyon volt már kedvem mászkálni. De azért szép vót.

híveim a Piazza del Campon

 Már hétfőn el kellett kezdenem pakolni az időszűke miatt, hát nem volt egy velencei karnevál. És csak reménykedni fogok, hogy Paola nem veszi majd észre a dinnyefoltot a matracon (amit próbáltam megfordítani, de aztán láttam, hogy a másik oldalán is van egy nagyobb és sötétebb paca).

 Anyáék szerda este érkeztek, vacsiztunk, sétáltunk, megnéztük az éjjeli szivárványon táncoló huncut koboldokat, csütörtökön délután már Rómában garázdálkodtunk (később lesznek képek is). Gyönyörű, egyszerűen hihetetlen. Legszívesebben legalább tíz érmét is bedobtam volna még a Trevi-kútba.

Trevi-kút

De persze volt itt még Vatikán meg Colosseum, Pantheon meg Kozsó és az isteni olasz kaják vacsorára. Utolsó nap még picsi-pancsiztunk egyet a tengerben, majd jöttünk vissza, azután anyáékkal és Bogdanaval ettünk egy étteremben, és elnyaltam az utolsó Gelateria dei Neris fagyimat.

Még van három órányi alvásidőm, azután pakolás és a vége. Nem szeretném ezt a részét taglalni, úgyhogy egy olasz közmondással veszek búcsút:

,,Dio, se chiude una porta, apre un portone.''

Kösz, Firenze! Most csak annyit: A presto!

Ferde tornyok, időhiány meg a maradék

 Végre valami elfogadhatót is láttam a moziban (Lone Ranger), de persze csak Mr. Depp miatt jelenhetek ki ilyesmit.

 Hétfőn San Lorenzo bazilikáztunk, kedden pedig Pisába és Luccába olvasztottuk bele magunkat (képek ITT) - szó szerint; soha az életben nem volt még ennyire melegem. Láttunk sok szép dolgot, de a torony még mindig ferde. De nem onnan, ahonnan én fotóztam (csak egy kicsit). Muhahahaha.

Torre Pendendte

Persze Lucca is nagyon szép volt, sőt, még gattot is gyömiztünk, Bogdana pedig megtanulta azt, hogy Cirmi. :D

Cirmiiiiii

Tegnap reggel Santa Croceztam (képek ITT), gyönyörű volt - és így már csak egy látnivaló maradt a listámon. Este Dávid és Csilla igazi utolsó magyar vacsorás estét szervezett, amiben olyan dolgok szerepeltek, mint a pálinka (aminek már csak a szagától előjöttek a legrosszabb rémálmaim), paprikás krumpli tejföllel, és a Pöttyös Túró Rudi. Utóbbinál majdnem megkönnyeztem, olyan jó volt újra ilyesmit enni. :D Volt ott móka és kacagás, Activity és 'Ki vagyok én?' Persze Chuck Norris voltam... vagy Chuck Norris volt Réka?

 Ma voltam utoljára az itteni irodában, természetesen megint bekavartak valamit. Ráadásul nem értik, hogy miért nem tudok én aug. 1-én visszajönni ide, Firenzébe egy darab papírért. Gondolom, csak úgy süt rólam, hogy húszezresekkel törlöm a seggem... És folyamatosan kérdezgették, hogy "de hát MIÉRT ez a követelménye az egyetemének?". Mi az, hogy miért?? Te miért eszed a nyers sonkát sárgadinnyével? Mert egy idióta olasz vagy.
Komolyan mondom, hogy ma eljutotta arra a pontra, ahol azt mondom: nem biztos, hogy még egyszer végigcsinálnám ezt az Erasmusos majomkodást. Legalább is nem Olaszországban.

 A hátramaradt napjaim a 'not a single fuck was given that day' szellemében fognak telni. És kész.

 Küldjetek légkondit!

Tengerpart, 414 lépcső és járkáló szemeteszsák

 A Wold War Z vetekszik a Halhatatlanokkal, a 2012-vel és a Hófehér és a vadásszal, ne nézze senki. És én még voltam olyan barom, hogy 8 eurót kiadtam érte. De legalább nem sokkal utána láttam az Aranypolgárt feleannyiért, és még jó is volt.

 Hétfőn Paola elhívott minket Zhang Huan - L'Anima e Materia kiállítására a Forte Belvederébe, egész jó volt ahhoz képest, hogy az ilyenek engem nem túlzottan érdekelnek. És mint kiderült, nem véletlenül hívják 'belvedere'-nek.

San Lorenzo bazilika, Duomo és a Campanile, Palazzo Vecchio

Persze a szép kilátáson kívül és voltak más dolgok a kiállításon, amik többnyire a frászt hozzák rám. Például ez a szobor:

Three Heads Six Arms

Koponyák:

Az a címe, hogy "A család". Hát nem édes?

Falról bámuló tehénszőőőőr:

"Nézlek, miközben alszol."

 Csütörtökön Viareggioba mentünk a tengerpartra Bogdanaval. Hát... hát. Az egész partszakasz fizetős, csak napernyők és napágyak mindenfelé, teljesen tönkretéve a látványt, a víz pedig az elvártnál koszosabb.

Viareggio, tengerpart

Ráadásul a 4 éves Deichmannos szandálom végleg megadta magát, az is csoda volt hazafelé kibírta az utat - de legalább elmondhatom magamról, hogy tényleg a "hordhatatlan" állapotig kínzom a lábbelijeimet.

Nagyon sokat beszélgetünk Bogdanaval, meg kell mondjam, nagyon a szívemhez nőtt a kedves bolgár lakótársam. A tengerparton folytatott egyik eszmecseréknek az lett a tanulsága, hogy feleségül kell mennem Michael Fassbenderhez és minden probléma megoldódik. Hogy én ezt eddig nem vettem észre!

 Mától pedig elkezdtem kihúzni a hátramaradt firenzei látnivalókat a listáról. Elmentem a Santa Maria Novellába (képek ITT), ahol egy kék köpenyt kellett viselnem, mert a nadrágom térd fölé ért és a vállam is látszott a vékony pántos felső miatt - mivel százezer és egy fok van odakint. A Dómba is elmentem (képek ITT), ahol már világoskék színűt adtak, nem is volt ujja vagy ilyesmi, szóval úgy néztem ki, mint egy rohadt mászkáló kukás zsák... Ezután kellett valami, amitől visszanyerem az önbecsülésemet, ezért gondoltam, itt az ideje felmenni a Campanilébe (a harangtorony), hogy aztán én legyek a faszagyerek, aki... felment a toronyba. :D Nos, ez 414 lépcsőt jelentett, ami nem hangzik olyan soknak. De az. DE AZ. A vége felé a maradék önbecsülésemet is a purgatóriumba taposva megálltam minden lépcsőfordulónál. Hiába, nem vagyok formában, és nem hiszem, hogy a dohányzás segítene. Legalább a kilátásért megérte felmenni.

szép vagy, Firenze

Már csak annyit mondok...

... hogy a rohadt életbe.

Time is running out...

 Utolsó hónap.

 Az itteni iroda egyetlen egy mozdulattal megoldotta a Tanulmányi Szerződés változtatásomat (ami valószínűleg az NMI-nak nem fog otthon tetszeni, de van pár ötletem, hova dugják majd a papírokat...), és ezért most szeretem a kis olasz segretariákat. Ha minden jól megy (és adja Lucifer, hogy így legyen), akkor pénteken már verhetem a seggem a földhöz örömömben. Hmm, mindig is kicsit kiábrándítónak tartottam ezt a kifejezést, de hát uram, ha magának emberi és állati gének keverése lökött dolog, háááát.... hmmm... óóoohm... háát... nnna, hagyjuk.

 Miután kimókáztuk magunkat pénteken a Palazzo Pittiben, fényképautomatákban, meg úgy egyébként a városban, szombat reggel sh*t just got serious, elmentünk a Galleria dell'Academiába, ami többnyire középkori festményekkel volt tele, amik nekem nem tetszenek (3 hónap kellett hozzá, hogy rájöjjek), volt hangszerkiállítás, béna szobormásolatok (komolyan, ilyet még én is tudok gyurmából), szép kódexek... és Ő. Több mint öt méteres magasságával és szégyentelen pucérságával. :D Michelangelo Dávid-szobra egyszer csak ott állt előttünk, és rögtön az volt az első gondolatom, hogy az összes másolata elmehet az öt éves filippínó gyerekekhez dolgozni napi öt centért. Míg a sok barom amerikai mutogatott a szobor kevésbé imponáló férfias részeire, azt röhögcsélve, hogy "hehehe penis hihihihi!", mi csak álltunk/ültük vagy 45 percen keresztül, minden szögből megcsodálva, egyre csak az járt a fejemben, hogy ez már kimeríti a 'body porn' fogalmát. De nem lehet leírni, ezt lát-ni-kell!

 Miután túltettem magam azon, hogy egy jó darabig nem fogom látni a Galleria dell'Academia lakóját, elmentünk este Sara búcsúztatóvacsorájára az Acqua al 2 étterembe (ahova már foglalásunk volt, mert ennyire jók vagyunk). Játszottam egy kis olasz rulettet - vagyis rendeltem az étlapról valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mi volt - és egész szerencsésem jöttem ki a dologból, valami spenótgömböket kaptam túrós (vagy sajtos) töltelékkel és paradicsomos mártással, meg persze házi vörösbor és az összes édesség... (sajttorta, almatorta, csokitorta és tiramisu).
Utána még sétálgattunk egy kicsit a városban, leültünk a Piazza della Signoriára beszélgetni, nézni az esti várost. Azután hazakísértük Sarat (már csak Bogdana és én), jött a time to say goodbye, átadtam a kis meglepit, ami úgy tűnt, nagyon meghatotta a holland barátocskámat.
Másnap Valerievel megnéztük az új Superman filmet (böhhh...), aztán hazafelé menet már megszokásból Sara lakása felé vettem az irányt, aztán jutott csak eszembe, hogy milyen hülye vagyok, amikor odaértem a háza elé. Nem volt egy Velencei karnevál... De ez van, az emberek néha hazamennek Hollandiába. Főleg azok, akik ott laknak.

 Egyik nap elmentem a San Lorenzonál lévő piacra = egy rakat külföldi árus áll az utamba olyan gusztustalan "ciao bella!" kíséretében, hogy azt csak a hatodik zuhany mossa le rólam, és rögtön angolra váltva elkezdik a találgatást "Germany? Germany! No? Russia?".  Bezony, ha nincs napbarnított bőröd, sötét hajad és szemed, akkor csakis német vagy orosz lehetsz.

 Három hetem maradt mindenféle kimaradt programot behozni: a "maradék" látnivaló Firenzében, Siena, Pisa, Lucca, na meg a tengerpart... Szóval valaki küldhetne egy időnyerőt.

Second thoughts...

Javítok: nem fogom letudni az ügyintézést egy héten belül, mert közben eszembe jutott, hogy Olaszországban vagyok. Pedig "én azt hittem, hogy ez itt Amerika".

És nő az egyik bölcsességfogam. Kedves kis történet vége.

Ma beszabadultunk Saraval a Palazzo Pittibe. És az egyik utca végén lévő fotoautomaticába. Eredmény:

Hölgyeim és Uraim: Kuijs és Horváth!
Köszönjük a figyelmüket!

Fireworks Gandalf, fireworks!

 Teszek egy merész kijelentést: jövő héten minden ügyintézést le fogok tudni.

 Tegnap St. Giovanni nap alkalmából elmentünk megnézni a legújabb Star Trek filmet Bogdanaval, Saraval és Valerievel, és meg kell mondjam, nagyon jó volt, ahhoz képest, hogy nem nagyon vagyok otthon a Star Trek világában. Utána elmentünk egy étterembe vacsizni és megnéztük a tűzijátékot az Arno partjáról Saraval, Domenicával és Aleksandrával. Láttam már egy pár tűzijátékot, de ez tényleg nagyon szép volt.

tricche tracche :)

Szombaton megnéztük Saraval és Valerievel a Lago Trasimenot (képek ITT), bár pont azon az egy napon nem volt kánikula, csak kellemes utazós idő, ennek ellenére azért megmártóztunk egyszer a tóban (ami egyébként hasonlított a Balatonra, csak feleannyira volt koszos :D). Az pedig felért egy artistamutatvánnyal, ahogy a lányok bementek a vízbe (mivel éles szélű köves volt a part, ráadásul algás is és így csúszott), amikor jöttek ki, már elővettem a fényképezőt, hogy megörökítsem eme mókás pillanatokat. Amiből persze semmi nem lett, mert annyira röhögtem a következő jeleneten, hogy nem tudtam képet csinálni:
Sara: - Aha, látom már hozod a fényképezőt, azt hiszed valami vicceset fogsz látni, ugye? Hát ki kell, hogy ábrándítsalak, ugyanis... B*SSZA MEG, AZ EGY KÍGYÓ!!!! VALERIE, TE IS LÁTTAD??!! OTT MEGY, LÁTOM A FEJÉT, ÚRISTEN!!! HÚZZUNK INNEN, A ROHADT ÉLETBE!!
Ezt persze olyan magas hangon kell elképzelni, amit már csak a denevérek, kutyák és delfinek értenek, megspékelve egy kis csapkodással, köveken csúszkálással és pofára eséssel. Fergeteges volt. :D
A pancsolás után megnéztük Castiglione del Lagot, nagyon hangulatos a központja, egy domb tetején van várfallal körülvéve, van ott kastély, templom, csirip-cserép meg zsip-zsup, kitömött vadmalacka és Popeye, a tengerész.

 Előtte nap este megittunk egy pár koktélt a befejezett vizsgák örömére, és meglepődve vettem tudomásul, hogy az olasz, kissé ittas férfiak tudnak hoppanálni. Hihetetlen.

 Csütörtökön ki lettünk tessékelve a lakásból Paola által. Az biztos, hogy ő nem fog tőlem kapni búcsúajándékot. Bogdananak legszívesebben vennék egy rakat kiscicát, főleg azután, hogy valami nagyon aranyosat mondott nekem. Saranak már beszereztem egy kis meglepit, ugyanis vasárnap már hazautazik, szombaton megejtjük valahol Az utolsó vacsorát. Próbálok nem túl szomorú lenni.

 Egyik este sétálni mentünk a városba, megnéztük felülről az éjszakai fényekben úszó Firenzécskét. Szép volt.

Palazzo Vecchio, Duomo és a Santa Croce

Ügyintézés, Pistoia, cecák és a nagy meleg*...

 *Nem, nem ismertem meg valami homoszexuális hírességet.

 Lusta disznó voltam és úgy döntöttem, hogy nem megyek az utolsó vizsgámra (Archivistica tecnica), ha már úgyis megvan a a 18 kreditem, és még úgyse vettem fel a kurzust. Nagy hibának bizonyult, úgy ám. ,,De akkor még nem tudtuk.. nem tudtuk..." Nem is megyek bele a részletekbe, lényeg hogy úgy kavarják azt a bizonyost, ahogy nem szégyellik, nekem meg ez már olyan érzés, mintha valaki belenyúlna az orromba, egészen az agyamig és elkezdené csavargatni.
De legalább már nincs más dolgom az ügyintézésen kívül (talán csak a szeptemberi-októberi vizsgaegyeztetések). Beadandók beadva, töménytelen mennyiségű kávé felhörpintve, hát meggörbítve, plusz kilók felszedve, cicák megsimogatva stb.

 Múlt hétvégén Saraval és Valerievel elmentünk egy Umberto Eco-s estre a La Repubblica delle Idee napok keretében. Bár Több, mint 2 órás volt az interjú az íróval, és csak az első fél órában tudtam 100%-ig koncentrálni, azért jó és érdekes volt (már amennyit megértettem belőle). A végén pedig elővettük a legjobb szempillarebegtető képességünket és legédesebb mosolyunkat, hogy meggyőzzük a biztonsági őrt, hogy engedje, hogy aláírassuk a könyveinket Umberto bácsival. Ami természetesen sikerült, hiszen mégiscsak rólunk van szó. Úgyhogy van egy dedikált példányom A rózsa nevéből. :)
Másnap Jovanotti koncertre mentünk. Elég érdekes volt, főleg azért, mert Jovanotti nem is énekelt. Úgyhogy   fél óra elteltével egyszerre mondtuk azt, hogy "na húzzunk innen".

 Az egyik nap szerelők jöttek a fürdőbe, hogy megnézzék a csöveket és Paola közölte, hogy nem akarja, hogy addig a lakásban legyünk (gondolom olasz vízvezeték-szerelős pornót akartak forgatni), szóval elmentünk megnézni a Great Gatsby-t, egész jó volt. Legalább is az biztos, hogy jobb az olasz pornónál, amit Paola Diamondék forgattak.

 Tegnap előtt Pistoiába mentünk a holland és bolgár barátocskámmal (képek ITT), és annak ellenére, hogy semmi különös nincs a kis cittàban, nagyon jól éreztem magam. Város alatti sétálgatásra mentünk, étteremben ebédeltünk (ami egy hadseregnek elég mennyiségű gigantikus, isteni finom, olcsó pizzát jelent és a szokásos kávézgatást), fagyiztunk, megnéztünk minden nevezetességet, henyéltünk a parkban.

Catedrale di S. Zeno e Campanile

És magamra is elég sokat költöttem napszemüveg, cicás olasz könyv, cicás fülbevalók és egyebek képében. And not a single fuck was given that day.
Mikor ebédeltünk, a következő beszélgetés zajlott le Sara és Bogdana között:
B: - Észrevetted, hogy Réka mindig beszél a kajához, ha nagyon ízlik neki?
S: - Ne is mondd, a múltkor össze akart házasodni a 'Crema che una volta' fagyival.
Hiányozni fognak.

Trenta e Lode

 Túl vagyok a második sikeres szóbeli vizsgán is, ezzel bezsebeltem a 18 kreditet. A tanár nagyon kedves volt, bár három ember előtt kellett makognom, ugyanis még ott volt a két asszisztense is, és úgy tűnt, hogy nagyon érdekesnek találják, hogy egy magyar próbál olaszul beszélni. A vizsga elején még azt is megkérdezték, hogy mit jelent a nevem, természetesen azt válaszoltam, hogy szupercsillagharcos. Egyébként amikor megkérdeztem valakit egy kisebb diákcsoport körében (akik ismerősnek tűntek az óráról), hogy merre lesz a Bibliografia vizsga, egyszerre fordult felém kb. tíz fej és kérdezték, hogy hová valósi vagyok, ami azért is volt zavarba ejtő, mert nem válaszoltak a kérdésre és öt szóból kitalálták, hogy rohadtul nem vagyok olasz. Sose fogok már asszimilálódni ebbe a társadalomba. :(
A vizsga végén a tanár megkérdezte, hogy jó lesz-e a 30 (itt ennyi a max.), én meg gondoltam, egye fene, elfogadom. A jegy mellé még odabiggyesztette azt is, hogy "e Lode", úgyhogy itt most én vagyok a' Isten.

 Hogy ezt megünnepeljük, elmentünk Bogdanaval a Giardino di Boboliba, simogattunk nem túl kedves olasz cicákat, fagyiztunk, teheneket röptettünk, ugráltunk a Tejúton, ilyesmi.

Giardino di Boboli

 Azt hiszem, elmondhatom, hogy Paolával a kapcsolatunk elérte a holtpontját. Sokkal egyszerűbb lenne kizárni a vele kapcsolatos dolgokat, ha nem laknánk egy fedél alatt, de ez van. Még két hónap. Mondjuk tegnap előtt moziba hívott minket Bogdanaval, ami szerintem jó jel ( a To Be or Not To Be-t néztünk, egész jó volt). Persze lehet, hogy ettől függetlenül valamikor majd váratlanul hátba vág egy szeneslapáttal.

 Tegnap Saranál vacsoráztunk Valerievel, már hetek óta nem láttam őket, jó volt újra találkozni. Sara sütött nekünk spenótos lasagnet, megnéztük a James Francos Ózt (nem volt valami nagy durranás), boroztunk, beszélgettünk, fehérneműben párnacsatáztunk.

Ventiquattro!

 Első olasz szóbeli vizsga kipipálva. ,,Na ki a kirááááháháháááály?!"

Természetesen a kis olasz barátom, Valentina nélkül semmire sem mentem volna, ellátott jegyzetetekkel, jó tanácsokkal, kijavított, ha valamit rosszul mondtam. Bizony, ha ő nem lett volna, akkor pl. Jézus Társaságának monogramja helyett azt mondtam volna, hogy Jézus barátnőjének monogramja... De legalább az irodában tartózkodók nevethettek volna valamin. Most komolyan, ki gondolta volna, hogy egy i betű kihangsúlyozása ennyire számít? Egyébként 8 órát vártam (prof. Rufini már az elején közölte, hogy "Harvat è l'ultima."), ugyanis itt nincsenek tételek és egy ember több mint egy óráig felel. Az egyik lány különösen sok időt töltött bent, már csak négyen ültünk kint, kérdeztem is a többiektől, hogy mi tart ilyen sokáig, énekelnek meg táncolnak? Mire Isabella csak annyit mondott unott arccal: ,,... or the're fucking." Ezzel az egy mondattal belopta magát a szívembe, szóval újabb olasz barátocskával bővült az ismeretségem. :D Minden esetre én csak 10 percet voltam bent, beszéltem a címoldalakról, a könyvtárról, mint fogalomról, a sejtosztódásról és globális felmelegedésről stb. Kérdezgetett a többi vizsgámról is, meg hogy mennyire fontos nekem az osztályzás, én meg ,,Háááát uram, ha magának emberi és állati gének keverése lökött dolog hááááááá.... óóóó... ááá... nna, hagyjuk." Gondoltam, hogy átenged egy 18-cal (itt 1-30-ig van az értékelés, 18-nál lehet átmenni egy vizsgán), de aztán láttam, hogy a student cardomra 24-et írt. Amikor hazajöttem, és berontottam a lakásba azt üvöltve, hogy 'VENTIQUATTROOOOOO!', aztán elvitt a rendőrség, mert a szomszédok kihívták őket az ordibálásért, és elmegyógyintézetbe kerültem egy napra, ráadásul Paola aztán gyíkká változtatott. De már elmúlt.

A többi vizsgámmal már nem lesz ilyen szerencsém, az egyik tanár (a "Nagyapó") egyenesen felháborodott azon, hogy mi az, hogy én akarom megválasztani a témát, amiről beszélek, meg hogy nem beszélek ilyen szinten olaszul, ott van a könyve, olvassam el, mert egyszerű és nem is hosszú... aha, 167 oldal olaszul a levéltári technikákról, még Isabella is azt mondta, hogy rohadt nehéz, szóval van pár ötletem, hova tegye a professore a hülye könyvét. 

 A koordinátort meg megbaszhatja egy taliga aprómajom. Persze utána fel se hívnák őt, csak hogy még jobban kiszúrjanak vele.

 Vasárnap elmentem a Cinque Terrés kirándulásra, és meg kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Előtte kicsit el voltam kenődve, mert nem jött velem senki, de aztán rájöttem, hogy én vagyok Réka, és jól kijövök a srácokkal, szóval egész nap Dáviddal, Felixszel, Eckivel és Sørennel lógtam és hülyéskedtünk, nagyon jó fejek. :) Olaszországnak eddig ez a része volt legszebb, amit láttam, a színes kis házak a hegyeken, mellettük közvetlenül a gyönyörű tenger... Ráadásul úgy kávézni, fagyizni és mindenféle sült tengeri cuccokat enni, hogy ez a látvány tárul az ember elé, fuck yeah. :) A képeket meg lehet nézni ITT.

Manarola
simply breathtaking

 Paola jelenleg Velencében van, szóval minden nap "party rock in the house", iszunk, összetörünk mindent, másnap semmire sem emlékszünk, meztelenül járkálunk a lakásban és közben fagyit eszünk. Inkább el se mondom, hogy igazából mi a helyzet, mert az nem olyan izgalmas. Nagyon nem is tudok semerre menni, mert amint kilépek a házból, felettem az esőfelhő (ami csak és kizárólag engem követ) azt mondja, hogy "höhö, you came to the wrong neighborhood motherfucker!"
Mondjuk egy napig amúgy se mentem ki egyáltalán, mert megtaláltam az első őszhajszálam. Komoly. Jövő hétre várom a ráncokat, utána pedig a menopauzát. Ideje vennem egy rakat macskát és kardigánokat kötni.

Tanti auguri!

 Lássuk, lehet-e másnaposan blogot írni.

 A hétvégi tervekből végül csak Bologna valósult meg, de van egy olyan érzésem, hogy ez az egy nap legalább volt olyan jó, mint a Pisa-Siena körutazás lett volna (persze ettől függetlenül még mindig a terveim között van). Saraval és Bogdanaval mentem végül eme csodálatos cittàba (komolyan, nem számítottam rá, hogy ennyire szép lesz), egész nap várost néztünk, amikor éhesek lettünk, beültünk (vagyis kiültünk, mert szép idő volt) egy menő étterembe. Sara mondta a jóképű pincérsrácnak, hogy szülinapom van, így én kaptam először a házi vörösborból, és én kaptam gyertyát a kis rizses tortaszeletemre. Ráadásul arra tévedt két utcazenész is, ezért a holland barátocskám ismét akcióba lendült és megkérte őket, hogy játsszák a 'Boldog szülinapot!' nekem, amit a lyányok aztán magyarul (!!!) is énekelték hozzá. Hihetetlen! :D

Tortellino és vino rosso di casa

A kaja isteni volt, kaptam kis meglepi ajándékokat is, végre simogattam olasz cicust, ettünk finom gelatot, henyéltünk a parkban, csatlakoztunk egy cirkuszhoz, ahol emberi vesékkel kellett zsonglőrködni. Hazaérve mindenkitől kaptam sorra a köszöntéseket, jókívánságokat, úgyhogy egyem a májatokat, gyerekek!
A bolognai képeket ITT meg lehet nézni (a Google+ úgy döntött, hogy nem szeret engem, mert most már összekavarja a képek sorrendjét).

 Paola le se tojta a szülinapomat, ami természetesen nem baj (btw Bogdana szülinapján egyébként fel kellett díszíteni a konyhát, tortát venni és szülinapi vacsorát főzni), hogyha nem baszogatna hülyeségekért. Eddig az alábbi dolgokért kaptam "fejmosást":

• "Azért vagy beteg, mert sose mész ki sétálni, úgyhogy menjél valahova." (3 fokban, esőben) Ez még az első hét krónikája.
• Nyitva hagytam az erkélyajtómat, hogy szellőzzön a szobám, amikor másfél órára elmentem itthonról. (amit tudni kell: első emelet és az erkély az udvarra néz - ahova kizárólag csak a földszinti szomszéd tud kimenni) Amikor hazajöttem, köszönés nélkül megkaptam a "Jézusom, Réka, mért hagytad nyitva az ajtót, nem szabad, nagyon veszélyes, mert jönnek a tolvajok és betörők, meg Schnappi, a kedves kis krokodil abból a régi, német videoklipből és elpusztítja mindazt, ami kedves nekünk!!!". Jó, talán kicsit túloztam, de a lényeg ez volt. Másnap, mikor hazaértem (és SENKI nem volt itthon), Paola erkélyajtaját tárva nyitva találtam - ami mellesleg az utcára néz.
• A "vidd el a takaródat és a párnádat (nem, nem a huzatot) a mosodába, mert már két hónapja itt vagy"-eset. Ezt már említettem.
• Az üres tonhalas konzervet kidobtam a kukába (külön kell gyűjtenem így is a kartont, a műanyagot és a "differenziati" szemetet, ami nem baj, de mint kiderült, a fémet a műanyaghoz kell raknom... logikus, mi?). Na, ebből is volt aztán egy kis mosolyszünet.
• A fürdőszobában nyitva maradt a kis pipereszekrény ajtaja. Fogalmam sincs, hogy ez miért probléma, de már nem is volt humorom megkérdezni, mert félek, hogy a Sátánhoz van valami köze.
• A szülinapomon pedig (vagyis utána) Paola főzni akart magának, de panaszkodott, hogy nem a jó hagymát vette a boltban, márpedig neki a scalogno kéne. Én pedig kedves és aranyos vagyok, mondtam neki, hogy nekem van még belőle, nyugodtan használja, és már vettem is ki a hűtőből, amikor jött a hőbörgés, hogy miért tartom a hűtőben a hagymát, ne tegyem, mert megromlik, megrohad, kikel belőle egy Alien és aztán forgathatjuk 'Az olasz utas: a Halál' alacsony költségvetésű, borzalmas filmet. Persze azt, hogy "grazie", nem csempészte bele a mondanivalójába, csak elvette a hagymákat. Nájsz.
• Szintén fürdőszobás eset, de már türelmem sincs leírni...

Bogdana szerint ne is foglalkozzak vele, mert Paola ilyen, kaksizzam le magasról. Oké. Egyébként valószínűleg túlreagálom, mint sok minden mást is.

 Hétfőn elmentünk este Saraval az egyik német barátnője, Hannah búcsúztató pizzázására, egész jó volt, bár pizzát nem ettem, csak egy tiramisùt... om-nom-nom-nom-nom (későn szóltak és már ebédeltem). De megkóstoltam az olasz sört, ami a híresztelések ellenére nagyon finomnak bizonyult. Aztán Hannah úgy gondolta, hogy legyen egy másik, iszogatós búcsúztatás, amire többen el tudnak jönni, ezért tegnap a Santa Crocén ittunk többedmagammal. Sara egyszer azt mondta, hogy a holladok addig isznak, amíg már egyáltalán nem tudnak járni, de a tegnapi után én inkább azt mondom: a hollandok addig isznak, amíg már a nemzeti himnuszukat se tudják énekelni. :D Azt hiszem, hogy most egy darabig nem nézek alkohol felé.

 Vasárnap megyek a Cinque Terrés kirándulásra, és úgy néz ki, hogy egyedül. No, mindegy. Viszont észrevettem, hogy mindig összeszorítom a fogamat, amikor felverem a tojást. De hogy miért vagy hogyan kapcsolódik ez a két dolog egymáshoz, azt már senki se tudja. 

Hear me roar!

 Szombat este 11-kor kaptam egy sms-t, amiben Sara közölte, hogy másnap Fantasy Festival lesz a Fortezza da Bassoban és mi beöltözve fogunk reggel odamenni Valerievel. Okkéééé. És valóban, görög volt a falóban. Nagyon jól éreztem magam, volt ott minden: ármány és intrika, gazdagok és szépek, móka és kacagás. (képek ITT) Egyébként meg volt egy csomó társasjáték, amit ki lehetett próbálni és/vagy megvenni, animés meg mangás cuccok (amik kevésbé érdekeltek), videojátékok, meg kardok, páncélok és egyebek mindenféle filmekből. Szívesen megvettem volna Frodó kóláját, de sajna nem volt rá elég pénzem. :(

Frodó kólája (ami azért ilyen drága, mert már ivott is belőle)

Volt az épületen kívül egy kis "lőtér" is, na oda beszabadultam (vagy kiszabadultam?), és lőttem mindenre. :D Oké, mindenre azért nem, de volt egy rész, ahol fekve kellett lőni valakire, aki a távoli bokrok között bujkált - természetesen nem igazi tölténnyel, de így is minden lövés előtt kérdeztem a hapsit, aki segített nekem, hogy "De ugye nem fog neki fájni?!", mire ő azt mondta, hogy "Nem. Gyors, fájdalommentes halála lesz, a golyó azonnal végez vele.", úgyhogy megnyugodtam.

A legnagyobb attrakció igazából a Trónok Harca társaság volt, mindenki beöltözve egy-egy szereplőnek, egy csomóval fényképezkedtünk is - és nagyon jó volt a lehető legnagyobb komolysággal Ned Stark fattyának a szemébe mondani, hogy "You know nothing, Jon Snow." :D - ráadásul árultak egy csomó klassz dolgot, és rendeztek párviadalt is, amiben Sara is indult először a Lannisterek majd a Greyjoyok becsületéért. Az utolsó harcnál megkértek miket, hogy énekeljük el a Rains of Castamere-t, amitől rossz érzésünk támadt, hiszen a könyveket olvasva tudjuk, hogy ez nem egy túl szerencsés nóta... De aztán gondoltuk, hogy MIÉRT NE?!, szóval elénekeltük, aminek az lett a vége, hogy az egyik srácot (aki éppen harcolt) szemen találták a kis műkarddal... Ja, a mi hibánk, gondolhattuk volna! De akkor még nem tudtuk... nem tudtuk...

 Tegnap elmentünk a könyvtörténetes csoporttal az Uffizi könyvtárába, ami nagyon szép volt, de egy két órás előadást tartottak a történetéről, ami biztos nagyon izgalmas lehetett, csak nem értettem belőle semmit.

 Úgy volt, hogy a hétvégén Rómába megyünk Saraval, de nagyon drága a hostel, ezért úgy döntöttünk, hogy egy napra elmegyünk többedmagammal Bolognába vasárnap. Sajnálom a dolgot, jó lett volna látni Rómát, de így se panaszkodhatok, ráadásul úgy néz ki, hogy szombaton meg Sienába megyek Gahyunnal és pár barátjával. 26-án medig a Cinque Terrét nézzük meg az Aegee Erasmusos csoporttal, úgyhogy lassan minden helyet kipipálhatok a madárlátta kutatónaplómban, amit meg akartam nézni. Persze minél többet látok, annál többet szeretnék még... Róma, Pisa, Genova, Torino, Amsterdam, Stockholm, Helsinki, Új-Zéland, Dalaran, Minas Tirith, a Fellegvár, Omega, Kirkwall, Ferelden... ööö, azt hiszem, most csinálok egy kis palacsintát.

Die with your boots on

 Miért, MIÉRT visel minden olasz csaj a +92364328 fokban téli csizmát vagy bakancsot? És kabátot sállal? Van valami hideg a levegőben, amit csak az olaszok éreznek? Lehet, hogy olyan dolog ez, mint azok a kutyasípok, amik nem adnak ki hangot, vagyis adnak, de csak a kutyák hallják? Nem csoda, hogy mindenki már legelsőre angolul kezd beszélni hozzám, valószínűleg ordít rólam, hogy nem vagyok idevalósi, csak azért, mert nem hordok síoverált a nyár elején. Na meg persze azért is, mert olyan világos bőröm, hogy foszforeszkál a sötétben, kék a szemem és szőke a hajam (ja, fogjuk rá).

 A tegnap nagyon jól telt, Bogdanaval, Saraval és Domenicával elmentünk a Giardino dell'Irisbe, nagyon szép volt, bár nem sokat konyítok a virágokhoz. Szép színesek voltak... :D

íriszek a Giardino dell'Irisben

Viszont kiderült, hogy Sara fél a békáktól, ezért 5000 km-es távolságban állt meg a kis kerti tavacskától, közölve, hogy ő egy tapodtat sem megy tovább. De legalább megtudtam, hogy bolgárul a béka жаба (zsábá). Bogdana megkérdezte, hogy -"Nálatok magyarul mit mond a béka?" -"Brekeke-brekeke." -"Miiii? Miért? A békák nem is ezt mondják.". :D A hollandok meg azt gondolják, hogy az elefánt azt mondja, hogy "retteketet". Komolyan. Csináltam is egy mesterművet painttel Saranak, szerintem fantasztikus lett.

"Az elefánt trombitál."

 Ezek után elmentünk egyet fagyizni, söröztünk, amitől kínosan jó kedvem lett (mármint persze előtte is az volt), pizzáztunk, este pedig megnéztem másodszorra is az Iron Man 3-at az Odeonban, mert még Domenica  nem látta, ráadásul csak 3 euró volt a jegy, szóval úgy voltunk vele, hogy MIÉRT NE?! Legalább egy napra elfelejtettem a közeledő vizsgákat.

 Még mindig nem tudom megszokni azt, hogy itt minden más, főleg az olaszok viselkedése, na meg az öltözködés. Észrevettem például, hogy sok nő nagyon elegánsan felöltözik - tökéletes smink, nagyon szép ruha, passzoló kiegészítők... és sportcipő. Koszos, több évezredes, a kínai piacon vett noname sportcipő. Azt hiszem, itt nem tudok rosszul felöltözni. Az se kerülte el a figyelmem, hogy MINDENT biciklizés közben intéznek, ráadásul egyszerre. Már nem lepődnék meg, ha egy nő egyszerre telefonálna, írna a határidőnaplójába, főzné a vacsorát a családnak és szoptatná a gyerekét a biciklin. Elképesztő.

Unbelievably pissed off...

 A Rotonda most kihúzta a gyufát, már lassan egy napja átkozom őket, és azt kívánom, hogy rohadjon meg a jó-édes-anyjuk-összes-befőttje. Elfogadtam, hogy semmiről nem tájékoztatnak és mindennek nekem kell utánajárni. Elfogadtam, hogy az IDEGENNYELVŰ központban nem beszélnek angolul. De az, hogy előre tudják, hogy k*rvára nem lesznek májusban nyelvi kurzusok, mégis elvárták, hogy regisztráljak, bemenjek szóbeli konzultációra, és ezzel meghagynak abban a tudatban, hogy így majd csak-csak átslisszolok a vizsgákon (mert addigra tudni fogok olaszul), és ígérgetik az órarendet, mint Aigner Szilárd a jó időt, hogy aztán a nyolcezredik seggrugdosós levelemre írják azt, hogy 'ja bocs, mégsem lesznek olasz órák'... Na EZ annyira túl van a pofátlanság határán, hogy onnan az már nem több egy halvány pöttynél. A mobilitási iroda meg közben az én seggemet rugdossa, szóval ebben a városban nincsenek nyugton a hátsó fertályak, és nem a túl sok paradicsomtól, amit langyos kakaóval öblítenek le.

A vizsgák pedig amúgy is nehezek lesznek, az pedig pláne nem könnyíti meg a dolgot, hogy nem tudok olaszul.

Hogy nőne körülöttük a meteor árnyéka.

 Paola mostanában mintha nem kedvelne engem annyira. Kifogásolja, ha nyitva marad az ajtóm, amikor elmegyek itthonról, nem jó neki, ha az üres konzervet a szemetesbe dobom, hogy nem viszem el 2 hónap után a saját (!) párnámat és takarómat a mosodába (nem, nem a huzatot, magát a takarót és a párnát... Most komolyan, ki az aki kéthavonta mossa??? Nem tudok én sem koszban élni, tiszta és rendszerető lyány vagyok, de ez már a 'mossál kezet fingás után!' kategória.). Hétfőn volt egy kis megjegyzése rám, miszerint én tudok olaszul, csak lusta vagyok beszélni. LUSTA. Nem értem honnan veszi ezt, amikor mindig olaszul szólok hozzá (lehet, hogy nem kiváló a nyelvtanom, sőőőt, de akkor is próbálkozok), és ő az, aki a mondat közepén angolra vált, még akkor is, ha továbbra is olaszul válaszolok neki. Néha vannak fura kérései, ma például a takarítónőre kellett figyelnem, amíg el nem indultam az órámra, mert nehogy ellopjon valamit, holott lett volna fontosabb dolgom is. Ráadásul foglaltattam neki is jegyet az Incontri-ra, mert mondta, hogy jön, de az utolsó percben mondta, hogy "hááát, lehet, hogy megyek, de lehet, hogy nem", persze aztán nem jött, de még csak üzenetet se küldött, hogy ne várjuk. Paola, mi a rongyba tekert hónaljmankó van veled? Kezdek félni, hogy megszállta valami.

 Jól van, jól van, nem panaszkodunk, nem és nem. Firenzében vagyunk, tessék magunkat kiba... nagyon jól érezni. :) Szombaton elmentem az újdonsült máltai barátnőmmel, Jessicával a az Incontri keretében szervezett táncházba, de mivel eltököltük az időt, meg nem is találtuk elsőre a helyszínt, így az utolsó fél órára értük oda, de nem volt rossz. Másnap Bogdanaval mentem a magyar népzenei koncertre, és meg kell mondjam, nagyon-nagyon jó volt. Fruzsiék minden tánc és/vagy zene elején elmondták, hogy mit kell róla tudni (volt üveges, hortobágyi, gyimesi tánc, meg székely forgatós, verbunk, csárdás, csirip-cserép meg a zsip-zsup... ja nem, az utóbbi kettő már valami más) ppt-s prezentáció meg minden, elég jól meg volt szervezve. A zenészek és a táncosok is nagyon ügyesek voltak, Bogdananak annyira tetszett, hogy a végén felpattant a székéből és állva tapsolt. :) Szóval Paola sajnálhatja, hogy nem jött. A párocska, akik nagyban ropták, minden tánc után megölelték egymást, ami engem nagyon megindított, nem tudom miért. 

 Kedden reggel elmentünk Saraval és Valerievel az Uffizibe, már nyitás előtt ott voltunk, hogy elkerüljük a tömeget, ami a körülményekhez képest egész jól sikerült. Viszont 4 óra járkálás után rájöttünk, hogy egy nap erre a programra vajmi kevés, ráadásul a végére már mindannyian nagyon éhesek voltunk, szóval úgy mászkáltunk Caravaggio festményei között, mint az agyhalott zombik. De tagadhatatlan, hogy nagyon szép volt, bár kb. annyit értek a művészethez, mint kenguru az ábécéhez. Majd valószínűleg elmegyek még egyszer Bogdanaval is. Azután a szivárványon fogunk csúszkálni.

 Este az aperitivon voltam, ami egyáltalán nem volt jó azon kívül, hogy Jessicával beszélgettem. Az egyik szervező srác valahogy nem veszi a lapot, miszerint 'takarodj kifelé az aurámból!', úgyhogy lehet, hogy ideje mindenféle gusztustalan lerázós dolgot kitalálnom. This should be fun. :D

 Alig várom, hogy holnap délután legyen.

Campania trip, Notte Bianca, fun and complications...

 Let's get this sraight: élek és virulok, nem rabolt el a maffia, úgyhogy chill the fuck out. :)

 Ééééés képek a kirándulásról ITT.

 Akkor menjünk sorjában. Múlt héten kedden újfent aperitivon voltam Saraval, ezúttal egy portugál estet tartottak, kaptunk egy lapot egy csomó hasznos portugál mondattal - természetesen káromkodások is voltak dögivel -, és egy koktél után úgy döntöttünk, hogy megtanítjuk ezeket egymásnak hollandul és magyarul. Állítólag olyan a holland kiejtésem, mint egy hercegnőé, szerintem ez igazán jól mutatna majd az önéletrajzomban. Szegény Saran viszont egy csomót röhögtem, de szerintem minden más magyar ezt tette volna a helyeben, aki meghallja, hogy egy holland teljes elszántsággal, az asztalt csapkodva próbálja kiejteni azt, hogy "DUGD-FEL-A-SEGGEDBE!". :D

 Másnap este Gahyun elhívott egy másik aperitivora, amit egy másik erasmusos csoport szervezett, az ESN Florentia, de szerintem nyugodtan nevezhették volna magukat úgy, hogy Association of a Few Handsome Guy. Elfogyasztottam életem első Cosmopolitan koktélját, ettük egy kicsit, utána kezdődött az aperitandem, amikor párokat alkottunk és 10 percig beszélgettünk a másikkal (angolul vagy olaszul), majd párt cseréltünk (tisztára mint azok a randiszervezős estek :D). Az első cserét különösen sajnáltam, mert egy egész jó fej sráccal beszélgettem, mellesleg jól is nézett ki, de hát no, végtére is nem ezért mentem.

 Csütörtökön szintén Saraval el akartunk menni egy múzeumba, de elszarakodtuk az időt, úgyhogy végül fagyiztunk egy nagyon jó helyen. A fagyi olyan finom volt, hogy össze akartam házasodni vele, de itt semmi ilyesmit nem támogatnak, szóval nem volt szerencsém. Meg aztán pakolnom kellett a Campania kirándulásra, ami elég nehéz volt, tekintettel arra, hogy lány vagyok, ezért a szartól kezdve a repülőgépig mindent be akartam tuszkolni a táskába (függetlenül attól, hogy csak 3 napra mentem).

 Pénteken kora reggel (ami nekem még 'tegnap') próbáltam találni egy buszt, ami elvisz a vonatállomásra (ugyanis onnan indultunk), de természetesen valami ünnepnap volt, ezért alig indultak járatok valahova, pláne oda nem, ahova nekem kellett volna mennem... Szóval futnom kellett a nagy cuccaimmal, ugyanis késésben voltam, persze az eső is rákezdett, már csak azon csodálkozom, hogy nem falt fel egy csapat óriás mosómedve. Aztán kiderült, hogy nem is kellett volna futnom, mert mindenki késett, no sebaj. 9 körül elindultunk, az egyik koreai lánnyal, Elenával ültünk együtt, a későbbiekben is vele töltöttem a legtöbb időt. A szálláshoz vezető úton megálltunk Pompejinél, hogy megnézzük a romvárost, nagyon szép volt, csak mindig meg kellett állnunk, ugyanis a kis ázsiai barátomat minden fűszálnál le kellett fényképeznem.
Este megérkeztük a szállásra, több mint 2 órát kellett várni a becsekkolásra... De közben megismertük a szobatársainkat, két francia lányt, akikről azt hittem, hogy nagyon jó fejek lesznek, késő estig fent fogunk maradni beszélgetni, párnacsatázunk fehérneműben meg ilyenek, de nem így történt... ugyanis a franciák tukkók. Egész végig csak franciául beszéltek (holott tudtak angolul és olaszul is), amíg mi is a szobában voltuk (ami egyébként elég kicsi volt). A spanyoloknál ugyanez volt a helyzet, mindig szeparálódtak, csak a saját nyelvükön beszéltek, mindenkit kiröhögtek, abszolút nem adták meg a tiszteletet semminek és senkinek. Na de hagyjuk is, mert "NEM ÉRDEKEL A TÉMA!". Az első este tábortűz volt a homokos tengerparton, az egyik német sráccal, Felixszel pedig ruhástól belerohantunk a hideg vízbe, elég hülyék vagyunk, de nagyon élveztem.

kilátás a szálláshelyről

Második nap esett az eső, szóval a szervező 2 órát tökölt azzal, hogy gondolkozott, hogy menjünk-e Salernoba vagy ne... És mivel el lett basz...fecsérelve az idő, így csak a Paestumot néztük meg, de ott se voltunk túl sokáig. Este elmentem vacsorázni a csoport egy részével, találkoztam az egyik német lánnyal, Domenicával (akit még az első héten ismertem meg, de azóta nem találkoztunk) és az egyik barátnőjével, Aleksandrával, aki pedig lengyel, úgyhogy a lengyel, magyar - két jó barát együtt evett és itta a vodka-epret a tengerparton. :) Nagyon jól éreztem magam velük, jó volt normális társaságban lenni a sok csigazabáló után.
A harmadik nap lehetett volna jó, de nem volt... Nápolyt kellett volna megnéznünk, de a szervezők megint csak nem bántak valami okosan az idővel, ezért maradt 1,5 óránk megnézni a várost... vagyis a nagy semmit, mivel másfél óra arra sem elég, hogy az ember elmenjen szar...vasra vadászni. Megnéztünk kívülről egy bazilikát, valami spanyol palotát, meg két várat, amik nagyjából egy helyen voltak. Szóval nem volt a legjobb a szervezés. De legalább ettem egy isteni pizzát, szóval minden rosszban van valami pizza.

 A hazaérkezés után másnap moziba mentem Saraval, megnéztük az Iron Man 3-at a Fulgorban, annyira jó volt, hogy totál bepörögtünk tőle, hazafelé ugrálva mentünk végig az utcán.

 Ma kora hajnalig a Notte Biancán voltam, az elején Bogdanaval, Saraval és egy barátjával, Valerievel próbáltunk bejutni az Uffizibe, de mivel ingyen volt az egész, ezért akkora volt a sor, hogy úgy döntöttünk, nem éri meg várni. Megnéztünk a Via de' Martellin egy capoeira előadást, utána szétváltunk, Bogdana és én megnéztük a Palazzo Vecchiot belülről, gyönyörű szép volt. Az előtte lévő téren (Piazza della Signoria) felállítottak egy csomó hintát csengővel a tetején, szóval minden gyerek hintázott közben szóltak a csengők, persze mindegyik más hangon. :) Aztán Bogdanaval még sétáltunk egy darabig, benézünk pár helyre, utána ő hazament, szóval én megkerestem a többieket, akik már többen voltak egy rock koncerten a Duomo terén, együtt csápoltunk, nagyon jól játszott az együttes. Később vettünk piát, iszogattunk sétálgattunk, Saraval énekeltünk, mint a részeg lotyók, kivéve persze azt, hogy nem vagyunk lotyók... se részegek... szóval ez az állítás épp most vesztette el a hitelességét. Hajnali 2-kor értem haza és nem érzem magam egyáltalán álmosnak.

 Mint a mellékelt ábra is mutatja, nagyon sok dolog történik egyszerre, azt se tudom hova kapjam a fejem, miközben a mobilitási iroda rugdossa a seggemet, hogy küldjem az LA változtatást, persze mindenhol más mondanak, hogy mit kell beleírnom vagy mit nem, a beadandók is itt vannak a nyakamon, de egyszerűen nincs rá idő, és igen, azért mert élvezem Olaszországot. Haters gonna hate. Ráadásul a programokat sem élvezem 100%-ig, mert mindig eszembe jut a sok tennivaló, meg a problémák, amiket meg kell oldani, de nem tudok mit kezdeni vele, ez a tipikus 'ne gondolj a fehér elefántra'. Úgyhogy most nutellát fogok enni és hálát adok az égnek, hogy az összes órám elmarad a héten.

Time is the money, friend

 Heti blog. Ettem olasz fagyit, seggre estem egy rakás ember előtt, tejet sétáltattam, tortát hegesztettem, elkészítettem életem első paradicsomos spagettijét bazsalikommal és mozzarellával, megnéztem az éjjeli szivárványon táncoló huncut koboldokat, két nap alatt megtanultam olaszul, leadtam nyolc kilót. Ezen állítások közül csak három igaz, vajh melyek lehetnek azok? A helyes megfejtők között kisorsoljuk a Sex Action - Olcsó élvezet c. albumát. Happy Hunger Games! And may the odds be ever in your favor.

 Eltűnődtem, hogy vajon miért nem beszélnek az IDEGENNYELVI központban angolul? Mármint értem én, hogy "idejössz az országunkba, köcsög? akkó' tanuld meg az olaszt! NA.", de hát idegennyelvi központ.... hátde hátde hátde hátde. Most valószínűleg emiatt nem is olasz nyelvi kurzusra fogok járni, hanem minden szerdán és pénteken egy orosz medvével kell majd tüllszoknyában táncolnom, mindezt azért, mert nem értettem, hogy mit makognak nekem olaszul, amikor elmagyarázták, hogy mit kell csinálnom a jelentkezéshez.

 Nem haladok az otthoni óráimmal, de lassan tényleg elérem az 'olyan magasról teszek rá, hogy az már mezoszféra' szintet. Valószínűleg mindenkinek úgy tűnik, hogy nem csinálok semmit, amikor igen, akkor meg csak dolce vita van. Nincs időm, egyszerűen nincccsö, persze úgysem hiszik el. De ez meg már egyenesen a termoszférából tojom le, miközben a sarki fényen csúszkálok. (,,Now... there is a mental image.'' - Varric)

 Egyébként meg nem sok említésre méltó dolog történik errefelé. Valamelyik nap délután Saraval lógtunk, az egyik koreai lánnyal, Gahyunnal pedig elmentünk abba a kamu idegennyelvi központba, ahol semmi idegen nyelvet nem beszélnek természetesen; tervezgettünk egy Cinque Terrés meg egy Római kirándulást, remélem lesz belőle valami.

Ma elmentem forever alone egy nemzetközi kézműves kiállításra a Fortezza da Bassoba (képek ITT, bizony, le kell görgetni, nem úgy van az...), egész jó volt, ha lenne egy rahedli pénzem, egy csomó mindent vásároltam volna, például egy rakat jópofa cecás (igen, ceca) dolgot, de hogy minek? A ruhától kezdve, a fűszereken keresztül, a Little Houses on the Prarie-ig mindent árultak, vagyis mindent, amire nincs szükségem, de majdcsak találok egyszer a közeli piacon egy N7 Valiant Sniper Rifle-t, nem igaz? Dehogynem.
Mindenesetre egyelőre beérem ezzel a fülbevalóval.

Mert örökké nem eshet!

 Most már nem csak az erkélyem alatt éjjelente kamatyoló macskák által kiadott hangok utalnak rá, hogy végre itt a tavasz és dagad a ffftttészta, amit Bogdana rakott be a sütőbe tegnap. Bezony, nagyon jó idő van, kérem szépen.

 A napok a szokásos módon telnek, unalmas órák - még mindig olaszul, pedig várom a csodát, hogy az egyik tanárnak bekattan valami az agyában és magyarul kezd el beszélni. Sebaj, a remény hal meg utoljára, ha nem előbb, mert jelenleg nagyon szívesen ennék egy kis halat.

 Múlt héten pénteken elmentem Saraval és pár ismerősével egy pizzázós erasmus aperitivora, de 20 perc után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk egy másik helyre, ugyanis annyira kihalt volt a Cardillac Caffe, hogy már csak a szél által fújdogált ördögszekerek  hiányoztak. Szóval átmentünk a Kitsch-be, elég jó helynek tűnt, ráadásul nagyon sokféle kajából is lehetett válogatni, plusz ittam egy mojitot, amibe meggyőződésem, hogy rumon és mentalevélen kívül nem raktak semmit. Mint az előtte héten ivott americano coctail, ami kb. több száz liter martini rosso és egy iciri-piciri köpet szóda. Ja, és ez náluk a koktél. Utána még sétálgattunk egy kicsit az esti fényekkel kivilágított városban (ohh, ez milyen romantikusan hangzik), és még megittam Saranál egy kávét. Jó tanács: ne igyatok éjfélkor kotyogós-főzős kávét, mert este felpattant szemekkel fogtok rémeket látni a plafonon.

 Kedden megint csak aperitivon voltam, és befizettem egy 3 napos kirándulásra a Campaniába (április végére), azután pár cuba libre után enyhén illuminált állapotba kerültem - mivel már tudjuk, mit értenek az olaszok koktél alatt. Beszélgettem egy német sráccal, egy kicsit javított a németekről kialakított negatív képen. Ehhez elég volt annyi, hogy kiejtse a száján, hogy "StarCraft". Milyen kis befolyásolható vagyok...

 Csütörtökön moziba mentem Saraval (wtf, ez már tiszta napirend lesz blog helyett), megnéztük a Silver Linings Playbookot az Odeonban, és meg kell mondjam, hogy nekem tetszett a film annak ellenére, hogy nem szeretem Bradley Coopert. Lehet, hogy csak Jennifer Lawrence és különböző testrészei miatt volt jó, nem tudom...

 Tegnap pedig Milánóban voltam kedves Ágnessel és Csengével, akik egy hosszú hétvége erejéig látogattak el a városba. Gyönyörű volt, egy csomó mindent megnéztünk, természetesen a dómot is beleértve, ami teljesen kimeríti a 'lélegzetelállító' fogalmát. Be kell valljam, sokkal szebb az egész, mint Firenze, úgyhogy kénytelen leszek a földig rombolni, nehogy már egy másik város szebb legyen annál, mint ahol lakok.
Képeket ITT találtok, az új google+-os albumomban, később még töltök fel újakat, bár így is annyi van, mint a rosseb.

 Próbáltam titokban tartani a kis kiruccanásomat a rajongóim előtt, de valahogy mégis kitudódott, és összegyűltek a dóm előtt, hogy láthassanak engem. Ajj, de kellemetlen, de kellemetlen...

There and Back Again

 Tegnap délután 2-kor érkeztem vissza a Casa Bortolottiba, úgyhogy újra Itália földjéről küldöm a jelentéseket.

A hazafelé úton minden simán ment... őőő... ja. Bár nem gondoltam volna, hogy becsipogok az ellenőrző kapunál, hiszen idefelé semmi probléma nem volt. Arra meg pláne nem számítottam, hogy a motozás szinte már-már kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát. Most komolyan, tényleg be kell nyúlni a melltartóm alá? Tudom, nagy a kísértés, de hát "azt a mindenségit uram, fékezze magát! hát hogy gondolta ezt?!". :D Vagyis az 'uram' helyett itt a 'hölgyem' lenne a megfelelő.

Ismételten szép volt a repülőút, Bergamo és Milánó között kisebb dugóba keveredett a busz, szóval nem azt a vonatot értem el, amit szerettem volna, de sebaj. Igazából az volt a legnagyobb gondom, hogy fogalmam se volt, hogy melyik busz megy a Santa Maria Novelláról a Piazza Beccariára, mert az okos olaszok legtöbbször nem a terekről, utcákról nevezik el a megállókat. De végül ezt is megoldottam, úgyhogy délután már újra élvezhettem a kis szobácskám nyugalmát. Paolának vettem egy szegedi papucsos kullcstartót, Bogdananak meg bocicsokit, nagyon örültek neki. Bár a szobámban várt egy kis cetli (amit Paola írt), hogy ne használjak kést az íróasztalt borító műanyag fólián. WTF?

Délután 4-től este 8-ig aludtam, mivel akkor már több mint 24 órája nem volt ilyesmiben részem.

 Ma reggel ébredés után meglátogattam a bagnot, 2 percbe se telt a dolog, mikor jöttem vissza a szobába, újabb cetli várt az ajtón (ismét egy iromány Zsákos Paola tollából), amin az állt, hogy ma már április 4. van, tehát elkezdődött a hónap stb. Vagyis ez annyit tesz, hogy "perkálj b*szdmeg, vagy kiváglak innen!". Oké oké, igaza van, ha fizetni kell, hát fizetni kell, csak legalább give me a fucking minitue to wake up.

 Bementem az első Bibliografia órára. Háttőőő... Ha valaki megkérdezte volna tőlem fél óra után, hogy hogy hívnak vagy valami teljesen más, egyszerű kérdést tett volna fel, csak annyit tudtam volna válaszolni, hogy "Noo... No... Mr. Agy nem lenni...". Már az megrázó volt, hogy beszélnem kellett olaszul a tanárral, ami eleve egy halálra ítélt dolog volt, hiszen tudtam előre, hogy úgyhogy mond majd egy rakat dolgot, amit nem fogok érteni, válaszolni meg pláne nem tudok rá. Így is volt. Kétszer próbálta elmondani olaszul, amit akart, egyszer se értettem, akkor kérdezte, hogy beszélek-e franciául, és mondtam, hogy nem csak magyarul és angolul, na meg persze olaszul egy kicsit. Ezután mondott valami az asszisztensének és röhögtek. RÖHÖGTEK! Ott, a pofim előtt! Valamit megpróbált elmakogni angolul, aminek semmi értelme nem volt, úgyhogy mondtam, hogy va bene, és aztán úgy ültem le, hogy 'look at all the fucks I give'! Mellettem ült egy lány (azt hiszem, Rosaria volt a neve), aki egész jól beszélt angolul, vele beszélgettem, odaadta a meglévő jegyzeteit, bár hiányzott egy óráról és holnap is fog, de ez is valami.

 Regisztráltam olasz nyelvi kurzusra, mert ez már nem állapot. Az otthoni tárgyakról nem is beszélve fogalmam sincs, hogy fogok így teljesíteni akármit is. Lassan elérem a teljes leszarás pontját (hú, ez elég rosszul hangzik). De így pont le tudom zárni a bejegyzést egy Garrus Vakarian idézettel:

,,Now I just don't give a damn.''

Above the clouds the sky is always blue

 Ó igen, nem véletlenül lett ez a bejegyzés címe. Nos...

 Kedden ismételten elmentem az erasmusos estre, ezúttal Saraval együtt, ettünk-ittunk és jót beszélgettünk. Sok érdekes embert megismertem, ráadásul kaptam egy fantasztikus szerepet egy koreai Samsung Galaxy S4 reklámban, egy izraeli srác a frászt hozta rám, a franciákról pedig továbbra sincs valami jó véleményem. Egyébként rám mindenki azt mondja, hogy teljesen úgy nézek ki, mint egy francia. Talán nem ártana néha kifújni az orromat.

 2 óra alvás után indulnom kellett a magyar földre, arra ébredtem, hogy ég a szemem és meghalok, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem, mert még meg kell tennem előtte több mint 1000 km-t. Kicsit aggódtam, hogy valahol Mexikóban fogok kikötni végül, mivel még sose utaztam egyedül külföldön, repülővel meg pláne nem, de szerencsére nem volt semmi probléma. A jegy 50 euro volt Firenzéből Milánóba, amin én teljesen felháborodtam, mondogattam is a jegypénztárosnak, hogy "hátde hátde hátde hátde...". Aztán kiderült, hogy a vonat 300 km/h-val suhan hangtalanul, azután fénysebességre kapcsol és átmegy a féreglyukon a gyorsabb előrehaladás érdekében. Ebből persze csak az első állítás igaz, szóval a több mint 300 km-t 1 óra 45 perc alatt tettem meg teljes kényelemben. Úgyhogy kedves MÁV, lépj egyet hátra és szó szerint...
Milánóban minden nehézség nélkül megtaláltam a buszt, amit a Ryanair biztosított, azzal kimentem a bergamoi Orio al Serio reptérre. Miután beléptem a kis departures kapun, negyed óráig csak álltam és néztem, hogy WTF? Mégis mi a toszt kéne csinálni? De az info desknél nagyon kedvesek voltak, elmagyaráztak mindent, úgyhogy feladtam a csomagom, átvittem a seggembe tuszkolt több kiló kokaint és a műlábamba rejtett döglött, egzotikus madarakat az ellenőrzőkapun, kiolvastam a Mass Effect könyvet (mivel naggggyon korán értem oda), és gondolatban ötször megváltottam a világot. A repülőn sikerült ablak mellé ülnöm, nagyon élveztem az egészet, igazából egyáltalán nem voltak olyan kellemetlenségek, amikre mások annyira felkészítettek (húha, mennyire fog rázkódni a gép, jaj de be fog dugulni a füled, belepréselődsz az ülésbe a felszállásnál, a gyomrod és egyéb szerveid a szádon fognak kijönni és zsonglőrködni kell velük!)... Azt bezzeg senki nem mondta, hogy az ülések olyan rohadt közel vannak egymáshoz, hogy a lábamat nem tudom megvakarni. Cöhh. A kilátás nagyon szép volt, biztos ugráltam is volna örömömben, ha nem lettem volna becsatolva, ha nem lett volna csupán 0,000000001 négyzetméternyi helyem ilyen tevékenységekhez, és ha azt akartam volna, hogy a mellettem lévő idősebb olasz pár teljesen meggyőződjön arról, hogy egy kretén vagyok.

Fél 6-kor érkeztem Pestre, aztán Monnyerral ütöttük el az estét egy kis sétával és rumos kakaóval. Másnap megkerestük a Fibi Büfét (igen, így írják), mert azt hittük, hogy valami fantasztikusat fogunk ott ebédelni, de aztán kiderült, hogy az a hely nem alkalmas ilyesmikre... Úgyhogy tejivóztunk, estére pedig hazaértünk Szegedre. Home, sweet home. Este még "csajoztam" :), másnap délután Dávidékkal találkoztam, újra ittam finom gyümölcsteát (igen, kint egyszerűen nem találok sehol...), este pedig Bogi börszdéjre mentem, nagyon jól éreztem magam egész nap, jó volt látni a barátaimat. (,,Sentiment!'' - quote just for Gabi)

Jó itthon lenni, de annyi kaja van, hogy hazafelé szerintem külön gépre tesznek majd a túlsúlyom miatt, ugyanis állandóan zabálok... Már az utcáról azt hallják a házunk felől, hogy OM-NOM-NOM-NOM.

Képek az itthon töltött tavaszi szünetecskéről ITT.

A bit of this and a bit of that

 Az Eurocrem jó és olcsó is, nem is értem, hogy eddig miért nem találkoztam vele. Ahogy sétálgattam a cé-ó-ó-pében, halk suttogásra lettem figyelmes, aztán rábukkantam az egyik polcon az Eurocremre, és azt mondogatta, hogy ,,Rékaaaa... Rékaaaa... vegyél meg, falj fel, és emiatt légy egy hájas disznó!". Hát mit volt mit tenni, egy magyarul suttogó, olcsó mogyoróvajkrémnek nem lehet ellenállni, pláne nem akkor, ha garantálja az elhízást is.

 Kedden elmentem erre az Erasmusos aperitif estre, nem volt rossz, csak későn mentünk be a bárba végül, mert találkoztunk öt másik ungheresivel, úgyhogy velük beszélgettük a Piazza Santa Crocén. Azután megismertem két német srácot (vagyis az egyik igazából holland volt talán) és ennyi a kedves kis történet. Most írtam Saranak, hogy hátha van kedve eljönni a következő keddi estre, remélem jobb lesz egy fokkal, mint ez.

 Ma elmentünk Bogdanaval a Giardino Bardini-be, mert ezen a hétvégén egy csomó múzeumot, helyi nevezetességet ingyen lehet látogatni, mert valami tavaszi napok vannak. Szép volt a kert, bár nem nagyon virágzott semmi, csak az én jókedvem, amikor láttam, hogy az idegenvezető srác elég jól néz ki, ráadásul nekem külön beszélt egy kicsit angolul a kertről.

 Mikor hazaértünk, csináltam palacsintát, Paolának és Bogdananak is nagyon ízlett, én meg mondtam, hogy bitch please, ez a hungarian pancake, ami csak jó lehet, pláne akkor, ha én csinálom.

And I'll keep wondering... when will my life begin?

 Bogdana szülinapján ettem először gnocchit, Paola csinálta és nagyon finom lett. Emlékszem, esős nap volt... a szél kis huncut gyerekként rohangált a fák között... miközben egy-két olasz azt ordibálta a végtelenbe, hogy 'mennyanyádbaaa!'. Na jó, szerintem nem ezt kiabálták, de valahogy így hangzott. Jó kis szülinap volt.

 A keddi órán a professore úgy gondolta, hogy felszólít, hogy mondjam el, merre van Moravia, de szerintem ezt ő sem gondolhatta komolyan. Szóval mosolyogva feleltem, hogy "Noo... No... Mr. Moravia nem lenni", úgy tűnt, elégedett a válasszal, és cserébe óra után kaptam egy kis citromos Pronto-t. (és ez nem valami perverz utalás) Csupán 5 percbe tellett, hogy eljusson az agyamig, hogy Moravia nem más, mint Morvaország, és nagyon is tudom, merre van.

 Szerda este elmentem egyedül moziba *forever alone*, az Odeonba, gyönyörű szép épület (és színház is egyben), belülről meg pláne. Találtok róla pár képet az albumomban, ITT, ha netán már full kretént nyomnátok és emiatt elfelejtettétek volna, hogy ilyen is van. Na. A film a Beasts of the Southern Wild volt, nekem tetszett, de lehet, hogy csak azért, mert eredeti angol szinkronnal volt (olasz felirattal), és a tudatalattim már nagyon értékeli azt, ha valamit megértek ebben a városban.
Hazafelé a vadonatúj tavaszi cipőm a legnagyobb ellenségemmé vált. Aki ezt kitalálta ,,gyűlöli a lábat, a halálát akarja!''.

 Csütörtökön csupán 40 perc kellett ahhoz, hogy megtaláljam a Bibliografia kurzus helyszínét, a jutalmam az volt, hogy nem kell bemennem, ugyanis kiderült, hogy csak minden második héten tartják meg és ezen a héten nincs. Mivel sütött a nap a pofámba bele, gondoltam egyet, és én meg a tönkretett sarkaim elmentünk sétálni. Mivel még nem voltam "odaát", ezért átmentem a Ponte Vecchion, mendegéltem a parton és az egyik domb alján teljesen véletlenül összefutottunk Bogdanaval, ezért együtt mentünk tovább, felmentünk a Piazzale Michelangleo-ra, ahonnan egész Firenzét beláttuk. Egy darabig össze-vissza mentünk, körbesétáltuk a dombot és megnéztük a San Miniato al Monte bazilikát is. Az épület és a kilátás is meraviglioso volt, ehune egy kép.

Megláttam az első olasz macskát is, a bazilika temetőjében szaladt át előttünk és fekete volt. Hát kell ennél több?

 Ma nagyon jó napot tudhatok magam mögött (,,This is my lucky day!''), ugyanis összefutottam a holland lánnyal, Saraval, akivel pár hete nagyon jót beszélgettünk. Telefonszámot cseréltünk meg minden, mondta, hogy csinálhatnánk közös programot, meg ír, ha van valami happening; ráadásul utána lévő órámon Laura és a barátja - akinek nem értettem a nevét - mondták, hogy ha van kedvem, legközelebb üljek be velük egy sörre valahova. Szóval úgy néz ki, hogy hamarosan lesz szociális életem.

 Késő délután elmentem egy másik órámra most először, ahova Valentina is jött (a lány, aki múlt héten felajánlotta a jegyzeteit), természetesen rögtön kaptam tőle fénymásolatokat - kérés nélkül! -, és este már jött az email is, amihez mellékelte az óra eddigi anyagát... Hihetetlen, itt az embereknek egészen más a mentalitásuk, mindenki kedves és segítőkész. Az óra után beszélgettem is vele egy keveset, mondtam, hogy cserébe meghívom szívesen valamire, ő is úgy volt vele, hogy ,,MIÉRT NE?!'', de az is lehet, hogy leszbikusnak nézett. De hát kell valami kihívás is, nem? :D
Egyébként a kurzust egy iszonyatosan aranyos idős bácsi tartotta, aki 70 és a halál között van, óra elején vele is beszéltem, nagyon örült; ő rögtön megengedte, hogy hangfelvételeket csináljak. Kicsit olyan volt az egész, mint amikor a nagyapó mesél az unokáknak... Ha nem lettem volna fáradt, és 100%-ban próbáltam koncentrálni, még az is lehet, hogy értettem is volna valamit. De így csak mosolyogtam és hallgattam Nagyapó meséit a levéltári technikákról és folyamatokról.

 Jó éjt, bogyókák!

Piove, sempre piove...

 Fuck.

 Eljutottam arra a pontra, hogy az olasz ügyintézésből származó több millió akadály a legkisebb problémám. Pénteken csupán 745295842 órámba telt, mire bejutottam a BTK nemzetközi irodájába, de legalább beszélgettem egy holland lánnyal.

 Szombaton megünnepeltük Paola szülinapját, ami kb. 3 percet vett igénybe az életemből, mert úgy tűnt, nem nagyon van oda a saját öregedésének ünnepléséért, de hát ki az, aki igen?

 Vasárnap találkoztam egy másik magyar erasmusos lánnyal, Csillával, és hihetetlenül jó volt végre a saját nyelvemen megszólalni úgy, hogy a másik még érti is, hogy mit mondok.

 Hétfőn több milliárd óra kellett hozzá, hogy kijussak Novoliba és megtaláljam az Erasmus Front Office-t, de kemény vagyok, mint a kád széle, lerendeztük mindent a kedves segreteriaval, úgyhogy hivatalosan is firenzei diák lettem, megkaptam a student cardot, ezek után a menzakártyámat is beszereztem.

Mire visszaértem a centrumba, pont annyi idő maradt, hogy megtaláljam az épületet és a termet, ahol az órám kezdődik. Szerencsére van egy lány a csoportban, aki beszél angolul, ezért jóformán csak vele kommunikáltam, és azt javasolta, hogy óra elején szóljak majd a tanárnak, hogy erasmusos vagyok. Hát kicsit se volt kínos egy tekintélyt parancsoló, idősebb professzornak olaszul elmakogni a szituációt (és megkérdezni, hogy nem lenne-e probléma az, hogy felveszem diktafonnal az óráit), miközben a többi olasz diák (egy se volt külföldi) totál kussban figyel, hogy mi a frászt akarok kinyögni. Nem túlzottan örült a dolognak, én úgy vettem észre, de hát mit lehetett volna tenni a helyzet ellen... Leültem, és ezennel kezdetét vette az apokalipszis. Egy tetves szót nem értettem, mármint persze ez így nem igaz, elcsíptem szavakat, de ennél tovább nem jutottam. Alig vártam, hogy kiérjek a teremből és hazamenjek. Bekuporodtam a zuhanyzóba, miközben hideg vizet engedtem magamra, bőgtem és üvöltöztem, hogy "MIÉRT, URAM, MIÉHÉHÉHÉHÉÉÉÉÉÉRT?!", mire ő csak annyit mondott: miért ne? És a hangja is kísértetiesen hasonlított a Gyalog Galoppból az egyik őrre a legelső várból, de nem nagyon foglalkoztam vele. Természetesen ez nem így történt, maradjunk annyiban, hogy eléggé mellbe vágott a dolog. A mai nap is hasonló volt, de legalább kaptam jegyzetet az első óráról, sőt, az egyik lány elkérte az e-mail címem, hogy majd elküldi nekem a többi óra anyagát is, mert ő mindig laptopon jegyzetel. Ja, az olaszok kedvesek.

 Már egy hete folyamatosan esik... Bár szerintem ma csakis és kizárólag Bogdana szülinapjáért kisütött a nap. Persze nekem beadandókat kell írnom, de sebaj.

 Ma vettem egy üveg Nutellát. Kedves kis történet vége. Tessék, itt egy olasz tulipánfa.

Eső, Nutellás waffel, kacsintó szobrok...

 Tegnap Paola nekem szegezte a kérdést, hogy "mikor kezdek már el élni?", szóval ma tettem egy nagy sétát a városban. Elég tompán érzékeltem a külvilágot, mivel még mindig beteg vagyok. Szóval megnéztem megint a Duomot, bolyogtam egy kicsit a szűk utcákon, eztán egyszer csak valahogy kilyukadtam Santa Maria Novella állomáson, kicsit üldögéltem a Fortezza di Basso melletti parkban, azután elhatároztam, hogy megnézem a kirakatokat a Ponte Vecchio-n. Miközben átvágtam az egyik sétálóutcán, megláttam egy cukrászdát, ahol waffelt is árultak, olyan jó illata volt meg minden, és arra gondoltam, hogy "MIÉRT NE?!". Szóval állok a sorban a kis nutellás waffelemért, mire odajön hozzám egy nő, aki olyan volt, mint egy cigány asszony a szegedi Cserkóról, aki potom pénzért árulja a nagyibugyikat. Természetesen pénzt kért, én meg gondoltam, egye fene, adtam neki valamennyi eurocentet, mivel a maradék apróból éppen meg akartam ebédelni. Erre elkezd hőbörögni (olaszul), hogy miért nem adok neki legalább 1-2 eurót, miből fog kenyeret venni stb. Gondoltam, hogy talán el kéne magyaráznom neki, mit is jelent magyar diáknak lenni külföldön, de szerintem Magyarországhoz még csak kontinenst se tudna kötni, ezért egy 'no, fuck off' kíséretében elfordultam tőle. Szerintem nem értette.

 Sétáltam tovább a Ponte Vecchio felé, megnéztem megint a kamu Dávid-szobrot a Piazza della Signoria-n, és megnéztem azokat a szobrokat is, amik az Uffizi-palota oldalán vannak. Volt ott egy "élő aranyszobor", aki úgy döntött, hogy rám kacsint és mosolyog, úgyhogy dobtam neki egy puszit, amit "elkapott", úgy tűnt, hogy nagyon örül neki, ezek után már nekem is jobb kedvem volt. :)

 A Ponte Vecchio nagyon hangulatos volt, bár egyértelmű, hogy nem vettem semmit, kb. az egész Erasmus ösztöndíjam rámenne egy olyan medálra, ami akkora mint a bolha segge. Na jó, nem néztem az árakat, de ez így van jól. Hazafelé a folyóparton sétáltam végig, egy csomó olasz Frank Turnert láttam. :) Még megszemléltem kívülről a Biblioteca Nazionale Centrale di Firenzét, ha már egy rakat beadandómnak ez lesz a témája a félévben.

 Itthon még beszélgettem kicsit Bogdanaval, és mikor Paola hazaért, elújságoltam neki a sétámat, felsorolva az összes állomást, mire közölte, hogy ez nem is volt olyan nagy séta. Bár az is lehet, hogy pont az ellenkezőjét mondta. Igazából azt is mondhatta volna, hogy egy kacsa éppen most tojt egy rózsaszínű, epres rágógumi illatú kiscicát, szerintem ugyanúgy hangzott volna.

 A nap tanulsága: a bolgárok tényleg rázzák a fejüket az igennél, és bólogatnak, amikor nemet mondanak.

Takony, nyelvi nehézségek... és még több takony

 Nos, elérkezett a harmadik napom is itt, a Casa Bortolottiban. Igazából semmi említésre méltó nem történt, tegnap vásároltam egyet a közeli Coopban - ja nem, vagyis a cé-ó-ó-pében :) - kb. annyiért, mint otthon, úgyhogy nem is volt annyira vészes. Ezen kívül eszek, pihenek, gyógyszereket veszek be, szédelgek, tisztára úgy érzem magam, mint aki be van drogozva, ami valljuk be, nem könnyíti meg az idegen nyelven való kommunikációt. Paola tegnap előtt este amúgy is azt mondta, hogy ne beszéljünk angolul, szóval most úgy néznek ki a beszélgetéseink, hogy ő olaszul mondja és mondja, én pedig bólogatok egy rakat "okay" meg "va bene" kíséretében. Elég vicces. Pedig mondtam neki, hogy valóban megértek sok dolgot abból, amit olaszul mondanak nekem, de válaszolni már nem nagyon tudok rá. Úgy néz ki, hogy őt ez nem nagyon zavarja. :)

 Tegnap megjött Bogdana, a bolgár lány, aki itt csinálja a doktoriját, ma már volt alkalmunk beszélgetni is. Kedves, aranyos, szerencsére ő is az angolul való kommunikálást preferálja. Az elmondása alapján suliügyben kicsit rosszabb helyzetben van, mint én, mert itt számlát kell nyitnia, meg mindenféle dokumentumokat beszerezni, amikről senki nem tud semmit, de mondtam neki, hogy én még egy pohár vizet se tudok kérni olaszul, nemhogy ilyen ügyeket intézni (szintén olaszul). :)

 Tegnap megnéztem a Shame-et, és hát... hmm... Nem volt rossz, de kicsit lóg az egész a levegőben, azt hittem, hogy tartani fog valamerre a sztori, de igazából nem. Vagy lehet, hogy csak én értettem félre valamit, mert felirat nélkül nézem a filmeket. :) Az is lehet, hogy nem egy szexfüggő pasiról szól, hanem a szelektív hulladékgyűjtésről.

 Azt hiszem, itt az ideje, hogy haladjak valamerre az otthoni óráimmal is, bár ez elég nehéz úgy, hogy a szédelgéstől gondolkodni se tudok rendesen, és azt képzelem, hogy én vagyok Whoopi Goldberg.

 Ó, igen, ezt a képet ma vettem észre az előszobában. Az ilyen pillanatokért érdemes élni.

At the beginning

 Húhahúha, de izgi, ez az első bejegyzés, már nagyon vártátok, mi? (tudom, igazából "a bolha seggét sem érdekli" :) )

 Nos, kezdjük az elején. Minden az ősrobbanással kezdődött, aztán történt egy csomó minden, amit most inkább nem részleteznék, de ami nagyon fontos: feltalálták a Nutellát. Ezek után megszülettem, Kurt Cobain megmurdelt, véget ért a Jóbarátok, a mozijegy pedig rohadt drága lett. Aztán február 28-án kora reggel anyával, Gergővel elindultunk Firenzébe egy szebb és jobb holnap reményében, ami persze végül nem jött be, hiszen az utolsó pillanatban közölték velem, hogy már kiadták az előre lefoglalt szobát (nem, nem pénzzel foglaltam le, csak szép szavakkal, mivel kis naiv fejjel gondoltam, hogy minden olasz kedves és aranyos élőlény, aki betartja a szavát). Ez 2 órányi alvás és 12 óra vezetés után betegen, lázasan különösen nem esett valami jól - mert mikor betegedjünk le, ha nem most? Szóval ezután hotel és hirdetések böngészése dögivel.

 Másnap reggel becsekkolás az egyetemre - és itt megjegyezném, hogy ezek után próbálom a lehető legkevesebbet szidni a TO-t, ugyanis ott a sorban állás és ügyintézés igazi kéjutazás ahhoz képest, ami itt van. Nincs semmi rendszer, nincsenek határidők, senki nem tud semmit. De legalább kedvesek veled, ha nagy nehezen sorra kerülsz. Végül nem tudtam intézni semmit, csak jeleztem, hogy sono appena arrivata, azután közölték, hogy 1 egész hét kell nekik arra, hogy aláírjanak valami papírt, amit utána cipelnem kell mindenfelé, addig nem is tudom az óráimat rendezni... Amik gyakorlatilag most nincsenek is, mert mint kiderült, a három tárgyból, amit fel akartam venni, csak egyet indítanak, és ez nem frankó. Nagyon nem. Délután-este két lakást sikerült megnézni, az első egész jó lett volna (hely, ár, szobatársak tekintetében is), de kiderült, hogy történt egy kis félreértés, ugyanis csak áprilistól szabadul fel az egyszemélyes szoba. Reméltem, hogy ezek után már csak jobb lehet minden, és valóban, görög volt a falóban. A második lakás hatalmas volt, 3 hálószoba, 2 fürdő, nappali, étkező, konyha, előszoba, a kiadó szobának saját erkélye van. Egy idősebb olasz újságírónő lakik ott (Paola), aki meglehetősen szimpatikus volt nekem már az elejétől, régen tanár volt itt is, meg öt másik amerikai egyetemen is, úgyhogy szerencsére tudunk angolul kommunikálni, de mondta, hogy segít nekem az olaszban. Nagyon sokat beszélgettünk, végül azt mondtam: nekem ez a szoba kell, ebben a lakásban. :) A környék csendes, de közel van a belvároshoz, a szobám a belső udvarra néz. (bár az ára is megvan, 450 euro havonta mindennel együtt) Lesz még egy lány rajtunk kívül, aki holnap érkezik meg, de egyelőre annyi tudok róla, hogy a neve Bogdana, huszonvalahány éves bolgár mesterszakos tanuló. Paola ajánlott egy nagyon hangulatos kis éttermet a közelben, este ott vacsoráztunk, minden nagyon finom volt.

 Azt hiszem, elmondható, hogy minden jól alakult, a cuccaim már ott vannak, de én még itt maradtam anyáékkal a hotelban, ha már 3 napra ki lett fizetve a 3 fő (reggelivel együtt). Ma mászkáltunk egy kicsit a belvárosban, megnéztük a Duomot, Piazza della Signoriát, Piazza Santa Crocét, Ponte Vecchiót.

 Holnap reggel pedig szobafoglalót tartok! Én leszek az, aki... a szobában fog lakni. :) Aztán time to say goodbye, és végre valahára tisztességesen kialszom magam, és kimászok ebből a rohadt náthából, és próbálom megszokni, hogy már három nyelv keveredik össze-vissza a fejemben. ,,Of course it is happening inside your head, Harry, but why on earth should that mean that it is not real?" És akkor legyen ez a végszó.

Képeket ITT találtok. :)