Ventiquattro!

 Első olasz szóbeli vizsga kipipálva. ,,Na ki a kirááááháháháááály?!"

Természetesen a kis olasz barátom, Valentina nélkül semmire sem mentem volna, ellátott jegyzetetekkel, jó tanácsokkal, kijavított, ha valamit rosszul mondtam. Bizony, ha ő nem lett volna, akkor pl. Jézus Társaságának monogramja helyett azt mondtam volna, hogy Jézus barátnőjének monogramja... De legalább az irodában tartózkodók nevethettek volna valamin. Most komolyan, ki gondolta volna, hogy egy i betű kihangsúlyozása ennyire számít? Egyébként 8 órát vártam (prof. Rufini már az elején közölte, hogy "Harvat è l'ultima."), ugyanis itt nincsenek tételek és egy ember több mint egy óráig felel. Az egyik lány különösen sok időt töltött bent, már csak négyen ültünk kint, kérdeztem is a többiektől, hogy mi tart ilyen sokáig, énekelnek meg táncolnak? Mire Isabella csak annyit mondott unott arccal: ,,... or the're fucking." Ezzel az egy mondattal belopta magát a szívembe, szóval újabb olasz barátocskával bővült az ismeretségem. :D Minden esetre én csak 10 percet voltam bent, beszéltem a címoldalakról, a könyvtárról, mint fogalomról, a sejtosztódásról és globális felmelegedésről stb. Kérdezgetett a többi vizsgámról is, meg hogy mennyire fontos nekem az osztályzás, én meg ,,Háááát uram, ha magának emberi és állati gének keverése lökött dolog hááááááá.... óóóó... ááá... nna, hagyjuk." Gondoltam, hogy átenged egy 18-cal (itt 1-30-ig van az értékelés, 18-nál lehet átmenni egy vizsgán), de aztán láttam, hogy a student cardomra 24-et írt. Amikor hazajöttem, és berontottam a lakásba azt üvöltve, hogy 'VENTIQUATTROOOOOO!', aztán elvitt a rendőrség, mert a szomszédok kihívták őket az ordibálásért, és elmegyógyintézetbe kerültem egy napra, ráadásul Paola aztán gyíkká változtatott. De már elmúlt.

A többi vizsgámmal már nem lesz ilyen szerencsém, az egyik tanár (a "Nagyapó") egyenesen felháborodott azon, hogy mi az, hogy én akarom megválasztani a témát, amiről beszélek, meg hogy nem beszélek ilyen szinten olaszul, ott van a könyve, olvassam el, mert egyszerű és nem is hosszú... aha, 167 oldal olaszul a levéltári technikákról, még Isabella is azt mondta, hogy rohadt nehéz, szóval van pár ötletem, hova tegye a professore a hülye könyvét. 

 A koordinátort meg megbaszhatja egy taliga aprómajom. Persze utána fel se hívnák őt, csak hogy még jobban kiszúrjanak vele.

 Vasárnap elmentem a Cinque Terrés kirándulásra, és meg kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Előtte kicsit el voltam kenődve, mert nem jött velem senki, de aztán rájöttem, hogy én vagyok Réka, és jól kijövök a srácokkal, szóval egész nap Dáviddal, Felixszel, Eckivel és Sørennel lógtam és hülyéskedtünk, nagyon jó fejek. :) Olaszországnak eddig ez a része volt legszebb, amit láttam, a színes kis házak a hegyeken, mellettük közvetlenül a gyönyörű tenger... Ráadásul úgy kávézni, fagyizni és mindenféle sült tengeri cuccokat enni, hogy ez a látvány tárul az ember elé, fuck yeah. :) A képeket meg lehet nézni ITT.

Manarola
simply breathtaking

 Paola jelenleg Velencében van, szóval minden nap "party rock in the house", iszunk, összetörünk mindent, másnap semmire sem emlékszünk, meztelenül járkálunk a lakásban és közben fagyit eszünk. Inkább el se mondom, hogy igazából mi a helyzet, mert az nem olyan izgalmas. Nagyon nem is tudok semerre menni, mert amint kilépek a házból, felettem az esőfelhő (ami csak és kizárólag engem követ) azt mondja, hogy "höhö, you came to the wrong neighborhood motherfucker!"
Mondjuk egy napig amúgy se mentem ki egyáltalán, mert megtaláltam az első őszhajszálam. Komoly. Jövő hétre várom a ráncokat, utána pedig a menopauzát. Ideje vennem egy rakat macskát és kardigánokat kötni.

Tanti auguri!

 Lássuk, lehet-e másnaposan blogot írni.

 A hétvégi tervekből végül csak Bologna valósult meg, de van egy olyan érzésem, hogy ez az egy nap legalább volt olyan jó, mint a Pisa-Siena körutazás lett volna (persze ettől függetlenül még mindig a terveim között van). Saraval és Bogdanaval mentem végül eme csodálatos cittàba (komolyan, nem számítottam rá, hogy ennyire szép lesz), egész nap várost néztünk, amikor éhesek lettünk, beültünk (vagyis kiültünk, mert szép idő volt) egy menő étterembe. Sara mondta a jóképű pincérsrácnak, hogy szülinapom van, így én kaptam először a házi vörösborból, és én kaptam gyertyát a kis rizses tortaszeletemre. Ráadásul arra tévedt két utcazenész is, ezért a holland barátocskám ismét akcióba lendült és megkérte őket, hogy játsszák a 'Boldog szülinapot!' nekem, amit a lyányok aztán magyarul (!!!) is énekelték hozzá. Hihetetlen! :D

Tortellino és vino rosso di casa

A kaja isteni volt, kaptam kis meglepi ajándékokat is, végre simogattam olasz cicust, ettünk finom gelatot, henyéltünk a parkban, csatlakoztunk egy cirkuszhoz, ahol emberi vesékkel kellett zsonglőrködni. Hazaérve mindenkitől kaptam sorra a köszöntéseket, jókívánságokat, úgyhogy egyem a májatokat, gyerekek!
A bolognai képeket ITT meg lehet nézni (a Google+ úgy döntött, hogy nem szeret engem, mert most már összekavarja a képek sorrendjét).

 Paola le se tojta a szülinapomat, ami természetesen nem baj (btw Bogdana szülinapján egyébként fel kellett díszíteni a konyhát, tortát venni és szülinapi vacsorát főzni), hogyha nem baszogatna hülyeségekért. Eddig az alábbi dolgokért kaptam "fejmosást":

• "Azért vagy beteg, mert sose mész ki sétálni, úgyhogy menjél valahova." (3 fokban, esőben) Ez még az első hét krónikája.
• Nyitva hagytam az erkélyajtómat, hogy szellőzzön a szobám, amikor másfél órára elmentem itthonról. (amit tudni kell: első emelet és az erkély az udvarra néz - ahova kizárólag csak a földszinti szomszéd tud kimenni) Amikor hazajöttem, köszönés nélkül megkaptam a "Jézusom, Réka, mért hagytad nyitva az ajtót, nem szabad, nagyon veszélyes, mert jönnek a tolvajok és betörők, meg Schnappi, a kedves kis krokodil abból a régi, német videoklipből és elpusztítja mindazt, ami kedves nekünk!!!". Jó, talán kicsit túloztam, de a lényeg ez volt. Másnap, mikor hazaértem (és SENKI nem volt itthon), Paola erkélyajtaját tárva nyitva találtam - ami mellesleg az utcára néz.
• A "vidd el a takaródat és a párnádat (nem, nem a huzatot) a mosodába, mert már két hónapja itt vagy"-eset. Ezt már említettem.
• Az üres tonhalas konzervet kidobtam a kukába (külön kell gyűjtenem így is a kartont, a műanyagot és a "differenziati" szemetet, ami nem baj, de mint kiderült, a fémet a műanyaghoz kell raknom... logikus, mi?). Na, ebből is volt aztán egy kis mosolyszünet.
• A fürdőszobában nyitva maradt a kis pipereszekrény ajtaja. Fogalmam sincs, hogy ez miért probléma, de már nem is volt humorom megkérdezni, mert félek, hogy a Sátánhoz van valami köze.
• A szülinapomon pedig (vagyis utána) Paola főzni akart magának, de panaszkodott, hogy nem a jó hagymát vette a boltban, márpedig neki a scalogno kéne. Én pedig kedves és aranyos vagyok, mondtam neki, hogy nekem van még belőle, nyugodtan használja, és már vettem is ki a hűtőből, amikor jött a hőbörgés, hogy miért tartom a hűtőben a hagymát, ne tegyem, mert megromlik, megrohad, kikel belőle egy Alien és aztán forgathatjuk 'Az olasz utas: a Halál' alacsony költségvetésű, borzalmas filmet. Persze azt, hogy "grazie", nem csempészte bele a mondanivalójába, csak elvette a hagymákat. Nájsz.
• Szintén fürdőszobás eset, de már türelmem sincs leírni...

Bogdana szerint ne is foglalkozzak vele, mert Paola ilyen, kaksizzam le magasról. Oké. Egyébként valószínűleg túlreagálom, mint sok minden mást is.

 Hétfőn elmentünk este Saraval az egyik német barátnője, Hannah búcsúztató pizzázására, egész jó volt, bár pizzát nem ettem, csak egy tiramisùt... om-nom-nom-nom-nom (későn szóltak és már ebédeltem). De megkóstoltam az olasz sört, ami a híresztelések ellenére nagyon finomnak bizonyult. Aztán Hannah úgy gondolta, hogy legyen egy másik, iszogatós búcsúztatás, amire többen el tudnak jönni, ezért tegnap a Santa Crocén ittunk többedmagammal. Sara egyszer azt mondta, hogy a holladok addig isznak, amíg már egyáltalán nem tudnak járni, de a tegnapi után én inkább azt mondom: a hollandok addig isznak, amíg már a nemzeti himnuszukat se tudják énekelni. :D Azt hiszem, hogy most egy darabig nem nézek alkohol felé.

 Vasárnap megyek a Cinque Terrés kirándulásra, és úgy néz ki, hogy egyedül. No, mindegy. Viszont észrevettem, hogy mindig összeszorítom a fogamat, amikor felverem a tojást. De hogy miért vagy hogyan kapcsolódik ez a két dolog egymáshoz, azt már senki se tudja. 

Hear me roar!

 Szombat este 11-kor kaptam egy sms-t, amiben Sara közölte, hogy másnap Fantasy Festival lesz a Fortezza da Bassoban és mi beöltözve fogunk reggel odamenni Valerievel. Okkéééé. És valóban, görög volt a falóban. Nagyon jól éreztem magam, volt ott minden: ármány és intrika, gazdagok és szépek, móka és kacagás. (képek ITT) Egyébként meg volt egy csomó társasjáték, amit ki lehetett próbálni és/vagy megvenni, animés meg mangás cuccok (amik kevésbé érdekeltek), videojátékok, meg kardok, páncélok és egyebek mindenféle filmekből. Szívesen megvettem volna Frodó kóláját, de sajna nem volt rá elég pénzem. :(

Frodó kólája (ami azért ilyen drága, mert már ivott is belőle)

Volt az épületen kívül egy kis "lőtér" is, na oda beszabadultam (vagy kiszabadultam?), és lőttem mindenre. :D Oké, mindenre azért nem, de volt egy rész, ahol fekve kellett lőni valakire, aki a távoli bokrok között bujkált - természetesen nem igazi tölténnyel, de így is minden lövés előtt kérdeztem a hapsit, aki segített nekem, hogy "De ugye nem fog neki fájni?!", mire ő azt mondta, hogy "Nem. Gyors, fájdalommentes halála lesz, a golyó azonnal végez vele.", úgyhogy megnyugodtam.

A legnagyobb attrakció igazából a Trónok Harca társaság volt, mindenki beöltözve egy-egy szereplőnek, egy csomóval fényképezkedtünk is - és nagyon jó volt a lehető legnagyobb komolysággal Ned Stark fattyának a szemébe mondani, hogy "You know nothing, Jon Snow." :D - ráadásul árultak egy csomó klassz dolgot, és rendeztek párviadalt is, amiben Sara is indult először a Lannisterek majd a Greyjoyok becsületéért. Az utolsó harcnál megkértek miket, hogy énekeljük el a Rains of Castamere-t, amitől rossz érzésünk támadt, hiszen a könyveket olvasva tudjuk, hogy ez nem egy túl szerencsés nóta... De aztán gondoltuk, hogy MIÉRT NE?!, szóval elénekeltük, aminek az lett a vége, hogy az egyik srácot (aki éppen harcolt) szemen találták a kis műkarddal... Ja, a mi hibánk, gondolhattuk volna! De akkor még nem tudtuk... nem tudtuk...

 Tegnap elmentünk a könyvtörténetes csoporttal az Uffizi könyvtárába, ami nagyon szép volt, de egy két órás előadást tartottak a történetéről, ami biztos nagyon izgalmas lehetett, csak nem értettem belőle semmit.

 Úgy volt, hogy a hétvégén Rómába megyünk Saraval, de nagyon drága a hostel, ezért úgy döntöttünk, hogy egy napra elmegyünk többedmagammal Bolognába vasárnap. Sajnálom a dolgot, jó lett volna látni Rómát, de így se panaszkodhatok, ráadásul úgy néz ki, hogy szombaton meg Sienába megyek Gahyunnal és pár barátjával. 26-án medig a Cinque Terrét nézzük meg az Aegee Erasmusos csoporttal, úgyhogy lassan minden helyet kipipálhatok a madárlátta kutatónaplómban, amit meg akartam nézni. Persze minél többet látok, annál többet szeretnék még... Róma, Pisa, Genova, Torino, Amsterdam, Stockholm, Helsinki, Új-Zéland, Dalaran, Minas Tirith, a Fellegvár, Omega, Kirkwall, Ferelden... ööö, azt hiszem, most csinálok egy kis palacsintát.

Die with your boots on

 Miért, MIÉRT visel minden olasz csaj a +92364328 fokban téli csizmát vagy bakancsot? És kabátot sállal? Van valami hideg a levegőben, amit csak az olaszok éreznek? Lehet, hogy olyan dolog ez, mint azok a kutyasípok, amik nem adnak ki hangot, vagyis adnak, de csak a kutyák hallják? Nem csoda, hogy mindenki már legelsőre angolul kezd beszélni hozzám, valószínűleg ordít rólam, hogy nem vagyok idevalósi, csak azért, mert nem hordok síoverált a nyár elején. Na meg persze azért is, mert olyan világos bőröm, hogy foszforeszkál a sötétben, kék a szemem és szőke a hajam (ja, fogjuk rá).

 A tegnap nagyon jól telt, Bogdanaval, Saraval és Domenicával elmentünk a Giardino dell'Irisbe, nagyon szép volt, bár nem sokat konyítok a virágokhoz. Szép színesek voltak... :D

íriszek a Giardino dell'Irisben

Viszont kiderült, hogy Sara fél a békáktól, ezért 5000 km-es távolságban állt meg a kis kerti tavacskától, közölve, hogy ő egy tapodtat sem megy tovább. De legalább megtudtam, hogy bolgárul a béka жаба (zsábá). Bogdana megkérdezte, hogy -"Nálatok magyarul mit mond a béka?" -"Brekeke-brekeke." -"Miiii? Miért? A békák nem is ezt mondják.". :D A hollandok meg azt gondolják, hogy az elefánt azt mondja, hogy "retteketet". Komolyan. Csináltam is egy mesterművet painttel Saranak, szerintem fantasztikus lett.

"Az elefánt trombitál."

 Ezek után elmentünk egyet fagyizni, söröztünk, amitől kínosan jó kedvem lett (mármint persze előtte is az volt), pizzáztunk, este pedig megnéztem másodszorra is az Iron Man 3-at az Odeonban, mert még Domenica  nem látta, ráadásul csak 3 euró volt a jegy, szóval úgy voltunk vele, hogy MIÉRT NE?! Legalább egy napra elfelejtettem a közeledő vizsgákat.

 Még mindig nem tudom megszokni azt, hogy itt minden más, főleg az olaszok viselkedése, na meg az öltözködés. Észrevettem például, hogy sok nő nagyon elegánsan felöltözik - tökéletes smink, nagyon szép ruha, passzoló kiegészítők... és sportcipő. Koszos, több évezredes, a kínai piacon vett noname sportcipő. Azt hiszem, itt nem tudok rosszul felöltözni. Az se kerülte el a figyelmem, hogy MINDENT biciklizés közben intéznek, ráadásul egyszerre. Már nem lepődnék meg, ha egy nő egyszerre telefonálna, írna a határidőnaplójába, főzné a vacsorát a családnak és szoptatná a gyerekét a biciklin. Elképesztő.

Unbelievably pissed off...

 A Rotonda most kihúzta a gyufát, már lassan egy napja átkozom őket, és azt kívánom, hogy rohadjon meg a jó-édes-anyjuk-összes-befőttje. Elfogadtam, hogy semmiről nem tájékoztatnak és mindennek nekem kell utánajárni. Elfogadtam, hogy az IDEGENNYELVŰ központban nem beszélnek angolul. De az, hogy előre tudják, hogy k*rvára nem lesznek májusban nyelvi kurzusok, mégis elvárták, hogy regisztráljak, bemenjek szóbeli konzultációra, és ezzel meghagynak abban a tudatban, hogy így majd csak-csak átslisszolok a vizsgákon (mert addigra tudni fogok olaszul), és ígérgetik az órarendet, mint Aigner Szilárd a jó időt, hogy aztán a nyolcezredik seggrugdosós levelemre írják azt, hogy 'ja bocs, mégsem lesznek olasz órák'... Na EZ annyira túl van a pofátlanság határán, hogy onnan az már nem több egy halvány pöttynél. A mobilitási iroda meg közben az én seggemet rugdossa, szóval ebben a városban nincsenek nyugton a hátsó fertályak, és nem a túl sok paradicsomtól, amit langyos kakaóval öblítenek le.

A vizsgák pedig amúgy is nehezek lesznek, az pedig pláne nem könnyíti meg a dolgot, hogy nem tudok olaszul.

Hogy nőne körülöttük a meteor árnyéka.

 Paola mostanában mintha nem kedvelne engem annyira. Kifogásolja, ha nyitva marad az ajtóm, amikor elmegyek itthonról, nem jó neki, ha az üres konzervet a szemetesbe dobom, hogy nem viszem el 2 hónap után a saját (!) párnámat és takarómat a mosodába (nem, nem a huzatot, magát a takarót és a párnát... Most komolyan, ki az aki kéthavonta mossa??? Nem tudok én sem koszban élni, tiszta és rendszerető lyány vagyok, de ez már a 'mossál kezet fingás után!' kategória.). Hétfőn volt egy kis megjegyzése rám, miszerint én tudok olaszul, csak lusta vagyok beszélni. LUSTA. Nem értem honnan veszi ezt, amikor mindig olaszul szólok hozzá (lehet, hogy nem kiváló a nyelvtanom, sőőőt, de akkor is próbálkozok), és ő az, aki a mondat közepén angolra vált, még akkor is, ha továbbra is olaszul válaszolok neki. Néha vannak fura kérései, ma például a takarítónőre kellett figyelnem, amíg el nem indultam az órámra, mert nehogy ellopjon valamit, holott lett volna fontosabb dolgom is. Ráadásul foglaltattam neki is jegyet az Incontri-ra, mert mondta, hogy jön, de az utolsó percben mondta, hogy "hááát, lehet, hogy megyek, de lehet, hogy nem", persze aztán nem jött, de még csak üzenetet se küldött, hogy ne várjuk. Paola, mi a rongyba tekert hónaljmankó van veled? Kezdek félni, hogy megszállta valami.

 Jól van, jól van, nem panaszkodunk, nem és nem. Firenzében vagyunk, tessék magunkat kiba... nagyon jól érezni. :) Szombaton elmentem az újdonsült máltai barátnőmmel, Jessicával a az Incontri keretében szervezett táncházba, de mivel eltököltük az időt, meg nem is találtuk elsőre a helyszínt, így az utolsó fél órára értük oda, de nem volt rossz. Másnap Bogdanaval mentem a magyar népzenei koncertre, és meg kell mondjam, nagyon-nagyon jó volt. Fruzsiék minden tánc és/vagy zene elején elmondták, hogy mit kell róla tudni (volt üveges, hortobágyi, gyimesi tánc, meg székely forgatós, verbunk, csárdás, csirip-cserép meg a zsip-zsup... ja nem, az utóbbi kettő már valami más) ppt-s prezentáció meg minden, elég jól meg volt szervezve. A zenészek és a táncosok is nagyon ügyesek voltak, Bogdananak annyira tetszett, hogy a végén felpattant a székéből és állva tapsolt. :) Szóval Paola sajnálhatja, hogy nem jött. A párocska, akik nagyban ropták, minden tánc után megölelték egymást, ami engem nagyon megindított, nem tudom miért. 

 Kedden reggel elmentünk Saraval és Valerievel az Uffizibe, már nyitás előtt ott voltunk, hogy elkerüljük a tömeget, ami a körülményekhez képest egész jól sikerült. Viszont 4 óra járkálás után rájöttünk, hogy egy nap erre a programra vajmi kevés, ráadásul a végére már mindannyian nagyon éhesek voltunk, szóval úgy mászkáltunk Caravaggio festményei között, mint az agyhalott zombik. De tagadhatatlan, hogy nagyon szép volt, bár kb. annyit értek a művészethez, mint kenguru az ábécéhez. Majd valószínűleg elmegyek még egyszer Bogdanaval is. Azután a szivárványon fogunk csúszkálni.

 Este az aperitivon voltam, ami egyáltalán nem volt jó azon kívül, hogy Jessicával beszélgettem. Az egyik szervező srác valahogy nem veszi a lapot, miszerint 'takarodj kifelé az aurámból!', úgyhogy lehet, hogy ideje mindenféle gusztustalan lerázós dolgot kitalálnom. This should be fun. :D

 Alig várom, hogy holnap délután legyen.

Campania trip, Notte Bianca, fun and complications...

 Let's get this sraight: élek és virulok, nem rabolt el a maffia, úgyhogy chill the fuck out. :)

 Ééééés képek a kirándulásról ITT.

 Akkor menjünk sorjában. Múlt héten kedden újfent aperitivon voltam Saraval, ezúttal egy portugál estet tartottak, kaptunk egy lapot egy csomó hasznos portugál mondattal - természetesen káromkodások is voltak dögivel -, és egy koktél után úgy döntöttünk, hogy megtanítjuk ezeket egymásnak hollandul és magyarul. Állítólag olyan a holland kiejtésem, mint egy hercegnőé, szerintem ez igazán jól mutatna majd az önéletrajzomban. Szegény Saran viszont egy csomót röhögtem, de szerintem minden más magyar ezt tette volna a helyeben, aki meghallja, hogy egy holland teljes elszántsággal, az asztalt csapkodva próbálja kiejteni azt, hogy "DUGD-FEL-A-SEGGEDBE!". :D

 Másnap este Gahyun elhívott egy másik aperitivora, amit egy másik erasmusos csoport szervezett, az ESN Florentia, de szerintem nyugodtan nevezhették volna magukat úgy, hogy Association of a Few Handsome Guy. Elfogyasztottam életem első Cosmopolitan koktélját, ettük egy kicsit, utána kezdődött az aperitandem, amikor párokat alkottunk és 10 percig beszélgettünk a másikkal (angolul vagy olaszul), majd párt cseréltünk (tisztára mint azok a randiszervezős estek :D). Az első cserét különösen sajnáltam, mert egy egész jó fej sráccal beszélgettem, mellesleg jól is nézett ki, de hát no, végtére is nem ezért mentem.

 Csütörtökön szintén Saraval el akartunk menni egy múzeumba, de elszarakodtuk az időt, úgyhogy végül fagyiztunk egy nagyon jó helyen. A fagyi olyan finom volt, hogy össze akartam házasodni vele, de itt semmi ilyesmit nem támogatnak, szóval nem volt szerencsém. Meg aztán pakolnom kellett a Campania kirándulásra, ami elég nehéz volt, tekintettel arra, hogy lány vagyok, ezért a szartól kezdve a repülőgépig mindent be akartam tuszkolni a táskába (függetlenül attól, hogy csak 3 napra mentem).

 Pénteken kora reggel (ami nekem még 'tegnap') próbáltam találni egy buszt, ami elvisz a vonatállomásra (ugyanis onnan indultunk), de természetesen valami ünnepnap volt, ezért alig indultak járatok valahova, pláne oda nem, ahova nekem kellett volna mennem... Szóval futnom kellett a nagy cuccaimmal, ugyanis késésben voltam, persze az eső is rákezdett, már csak azon csodálkozom, hogy nem falt fel egy csapat óriás mosómedve. Aztán kiderült, hogy nem is kellett volna futnom, mert mindenki késett, no sebaj. 9 körül elindultunk, az egyik koreai lánnyal, Elenával ültünk együtt, a későbbiekben is vele töltöttem a legtöbb időt. A szálláshoz vezető úton megálltunk Pompejinél, hogy megnézzük a romvárost, nagyon szép volt, csak mindig meg kellett állnunk, ugyanis a kis ázsiai barátomat minden fűszálnál le kellett fényképeznem.
Este megérkeztük a szállásra, több mint 2 órát kellett várni a becsekkolásra... De közben megismertük a szobatársainkat, két francia lányt, akikről azt hittem, hogy nagyon jó fejek lesznek, késő estig fent fogunk maradni beszélgetni, párnacsatázunk fehérneműben meg ilyenek, de nem így történt... ugyanis a franciák tukkók. Egész végig csak franciául beszéltek (holott tudtak angolul és olaszul is), amíg mi is a szobában voltuk (ami egyébként elég kicsi volt). A spanyoloknál ugyanez volt a helyzet, mindig szeparálódtak, csak a saját nyelvükön beszéltek, mindenkit kiröhögtek, abszolút nem adták meg a tiszteletet semminek és senkinek. Na de hagyjuk is, mert "NEM ÉRDEKEL A TÉMA!". Az első este tábortűz volt a homokos tengerparton, az egyik német sráccal, Felixszel pedig ruhástól belerohantunk a hideg vízbe, elég hülyék vagyunk, de nagyon élveztem.

kilátás a szálláshelyről

Második nap esett az eső, szóval a szervező 2 órát tökölt azzal, hogy gondolkozott, hogy menjünk-e Salernoba vagy ne... És mivel el lett basz...fecsérelve az idő, így csak a Paestumot néztük meg, de ott se voltunk túl sokáig. Este elmentem vacsorázni a csoport egy részével, találkoztam az egyik német lánnyal, Domenicával (akit még az első héten ismertem meg, de azóta nem találkoztunk) és az egyik barátnőjével, Aleksandrával, aki pedig lengyel, úgyhogy a lengyel, magyar - két jó barát együtt evett és itta a vodka-epret a tengerparton. :) Nagyon jól éreztem magam velük, jó volt normális társaságban lenni a sok csigazabáló után.
A harmadik nap lehetett volna jó, de nem volt... Nápolyt kellett volna megnéznünk, de a szervezők megint csak nem bántak valami okosan az idővel, ezért maradt 1,5 óránk megnézni a várost... vagyis a nagy semmit, mivel másfél óra arra sem elég, hogy az ember elmenjen szar...vasra vadászni. Megnéztünk kívülről egy bazilikát, valami spanyol palotát, meg két várat, amik nagyjából egy helyen voltak. Szóval nem volt a legjobb a szervezés. De legalább ettem egy isteni pizzát, szóval minden rosszban van valami pizza.

 A hazaérkezés után másnap moziba mentem Saraval, megnéztük az Iron Man 3-at a Fulgorban, annyira jó volt, hogy totál bepörögtünk tőle, hazafelé ugrálva mentünk végig az utcán.

 Ma kora hajnalig a Notte Biancán voltam, az elején Bogdanaval, Saraval és egy barátjával, Valerievel próbáltunk bejutni az Uffizibe, de mivel ingyen volt az egész, ezért akkora volt a sor, hogy úgy döntöttünk, nem éri meg várni. Megnéztünk a Via de' Martellin egy capoeira előadást, utána szétváltunk, Bogdana és én megnéztük a Palazzo Vecchiot belülről, gyönyörű szép volt. Az előtte lévő téren (Piazza della Signoria) felállítottak egy csomó hintát csengővel a tetején, szóval minden gyerek hintázott közben szóltak a csengők, persze mindegyik más hangon. :) Aztán Bogdanaval még sétáltunk egy darabig, benézünk pár helyre, utána ő hazament, szóval én megkerestem a többieket, akik már többen voltak egy rock koncerten a Duomo terén, együtt csápoltunk, nagyon jól játszott az együttes. Később vettünk piát, iszogattunk sétálgattunk, Saraval énekeltünk, mint a részeg lotyók, kivéve persze azt, hogy nem vagyunk lotyók... se részegek... szóval ez az állítás épp most vesztette el a hitelességét. Hajnali 2-kor értem haza és nem érzem magam egyáltalán álmosnak.

 Mint a mellékelt ábra is mutatja, nagyon sok dolog történik egyszerre, azt se tudom hova kapjam a fejem, miközben a mobilitási iroda rugdossa a seggemet, hogy küldjem az LA változtatást, persze mindenhol más mondanak, hogy mit kell beleírnom vagy mit nem, a beadandók is itt vannak a nyakamon, de egyszerűen nincs rá idő, és igen, azért mert élvezem Olaszországot. Haters gonna hate. Ráadásul a programokat sem élvezem 100%-ig, mert mindig eszembe jut a sok tennivaló, meg a problémák, amiket meg kell oldani, de nem tudok mit kezdeni vele, ez a tipikus 'ne gondolj a fehér elefántra'. Úgyhogy most nutellát fogok enni és hálát adok az égnek, hogy az összes órám elmarad a héten.