Utolsó hónap.
Az itteni iroda egyetlen egy mozdulattal megoldotta a Tanulmányi Szerződés változtatásomat (ami valószínűleg az NMI-nak nem fog otthon tetszeni, de van pár ötletem, hova dugják majd a papírokat...), és ezért most szeretem a kis olasz segretariákat. Ha minden jól megy (és adja Lucifer, hogy így legyen), akkor pénteken már verhetem a seggem a földhöz örömömben. Hmm, mindig is kicsit kiábrándítónak tartottam ezt a kifejezést, de hát uram, ha magának emberi és állati gének keverése lökött dolog, háááát.... hmmm... óóoohm... háát... nnna, hagyjuk.
Miután kimókáztuk magunkat pénteken a Palazzo Pittiben, fényképautomatákban, meg úgy egyébként a városban, szombat reggel sh*t just got serious, elmentünk a Galleria dell'Academiába, ami többnyire középkori festményekkel volt tele, amik nekem nem tetszenek (3 hónap kellett hozzá, hogy rájöjjek), volt hangszerkiállítás, béna szobormásolatok (komolyan, ilyet még én is tudok gyurmából), szép kódexek... és Ő. Több mint öt méteres magasságával és szégyentelen pucérságával. :D Michelangelo Dávid-szobra egyszer csak ott állt előttünk, és rögtön az volt az első gondolatom, hogy az összes másolata elmehet az öt éves filippínó gyerekekhez dolgozni napi öt centért. Míg a sok barom amerikai mutogatott a szobor kevésbé imponáló férfias részeire, azt röhögcsélve, hogy "hehehe penis hihihihi!", mi csak álltunk/ültük vagy 45 percen keresztül, minden szögből megcsodálva, egyre csak az járt a fejemben, hogy ez már kimeríti a 'body porn' fogalmát. De nem lehet leírni, ezt lát-ni-kell!
Miután túltettem magam azon, hogy egy jó darabig nem fogom látni a Galleria dell'Academia lakóját, elmentünk este Sara búcsúztatóvacsorájára az Acqua al 2 étterembe (ahova már foglalásunk volt, mert ennyire jók vagyunk). Játszottam egy kis olasz rulettet - vagyis rendeltem az étlapról valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mi volt - és egész szerencsésem jöttem ki a dologból, valami spenótgömböket kaptam túrós (vagy sajtos) töltelékkel és paradicsomos mártással, meg persze házi vörösbor és az összes édesség... (sajttorta, almatorta, csokitorta és tiramisu).
Utána még sétálgattunk egy kicsit a városban, leültünk a Piazza della Signoriára beszélgetni, nézni az esti várost. Azután hazakísértük Sarat (már csak Bogdana és én), jött a time to say goodbye, átadtam a kis meglepit, ami úgy tűnt, nagyon meghatotta a holland barátocskámat.
Másnap Valerievel megnéztük az új Superman filmet (böhhh...), aztán hazafelé menet már megszokásból Sara lakása felé vettem az irányt, aztán jutott csak eszembe, hogy milyen hülye vagyok, amikor odaértem a háza elé. Nem volt egy Velencei karnevál... De ez van, az emberek néha hazamennek Hollandiába. Főleg azok, akik ott laknak.
Egyik nap elmentem a San Lorenzonál lévő piacra = egy rakat külföldi árus áll az utamba olyan gusztustalan "ciao bella!" kíséretében, hogy azt csak a hatodik zuhany mossa le rólam, és rögtön angolra váltva elkezdik a találgatást "Germany? Germany! No? Russia?". Bezony, ha nincs napbarnított bőröd, sötét hajad és szemed, akkor csakis német vagy orosz lehetsz.
Három hetem maradt mindenféle kimaradt programot behozni: a "maradék" látnivaló Firenzében, Siena, Pisa, Lucca, na meg a tengerpart... Szóval valaki küldhetne egy időnyerőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése