Ó igen, nem véletlenül lett ez a bejegyzés címe. Nos...
Kedden ismételten elmentem az erasmusos estre, ezúttal Saraval együtt, ettünk-ittunk és jót beszélgettünk. Sok érdekes embert megismertem, ráadásul kaptam egy fantasztikus szerepet egy koreai Samsung Galaxy S4 reklámban, egy izraeli srác a frászt hozta rám, a franciákról pedig továbbra sincs valami jó véleményem. Egyébként rám mindenki azt mondja, hogy teljesen úgy nézek ki, mint egy francia. Talán nem ártana néha kifújni az orromat.
2 óra alvás után indulnom kellett a magyar földre, arra ébredtem, hogy ég a szemem és meghalok, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem, mert még meg kell tennem előtte több mint 1000 km-t. Kicsit aggódtam, hogy valahol Mexikóban fogok kikötni végül, mivel még sose utaztam egyedül külföldön, repülővel meg pláne nem, de szerencsére nem volt semmi probléma. A jegy 50 euro volt Firenzéből Milánóba, amin én teljesen felháborodtam, mondogattam is a jegypénztárosnak, hogy "hátde hátde hátde hátde...". Aztán kiderült, hogy a vonat 300 km/h-val suhan hangtalanul, azután fénysebességre kapcsol és átmegy a féreglyukon a gyorsabb előrehaladás érdekében. Ebből persze csak az első állítás igaz, szóval a több mint 300 km-t 1 óra 45 perc alatt tettem meg teljes kényelemben. Úgyhogy kedves MÁV, lépj egyet hátra és szó szerint...
Milánóban minden nehézség nélkül megtaláltam a buszt, amit a Ryanair biztosított, azzal kimentem a bergamoi Orio al Serio reptérre. Miután beléptem a kis departures kapun, negyed óráig csak álltam és néztem, hogy WTF? Mégis mi a toszt kéne csinálni? De az info desknél nagyon kedvesek voltak, elmagyaráztak mindent, úgyhogy feladtam a csomagom, átvittem a seggembe tuszkolt több kiló kokaint és a műlábamba rejtett döglött, egzotikus madarakat az ellenőrzőkapun, kiolvastam a Mass Effect könyvet (mivel naggggyon korán értem oda), és gondolatban ötször megváltottam a világot. A repülőn sikerült ablak mellé ülnöm, nagyon élveztem az egészet, igazából egyáltalán nem voltak olyan kellemetlenségek, amikre mások annyira felkészítettek (húha, mennyire fog rázkódni a gép, jaj de be fog dugulni a füled, belepréselődsz az ülésbe a felszállásnál, a gyomrod és egyéb szerveid a szádon fognak kijönni és zsonglőrködni kell velük!)... Azt bezzeg senki nem mondta, hogy az ülések olyan rohadt közel vannak egymáshoz, hogy a lábamat nem tudom megvakarni. Cöhh. A kilátás nagyon szép volt, biztos ugráltam is volna örömömben, ha nem lettem volna becsatolva, ha nem lett volna csupán 0,000000001 négyzetméternyi helyem ilyen tevékenységekhez, és ha azt akartam volna, hogy a mellettem lévő idősebb olasz pár teljesen meggyőződjön arról, hogy egy kretén vagyok.
Fél 6-kor érkeztem Pestre, aztán Monnyerral ütöttük el az estét egy kis sétával és rumos kakaóval. Másnap megkerestük a Fibi Büfét (igen, így írják), mert azt hittük, hogy valami fantasztikusat fogunk ott ebédelni, de aztán kiderült, hogy az a hely nem alkalmas ilyesmikre... Úgyhogy tejivóztunk, estére pedig hazaértünk Szegedre. Home, sweet home. Este még "csajoztam" :), másnap délután Dávidékkal találkoztam, újra ittam finom gyümölcsteát (igen, kint egyszerűen nem találok sehol...), este pedig Bogi börszdéjre mentem, nagyon jól éreztem magam egész nap, jó volt látni a barátaimat. (,,Sentiment!'' - quote just for Gabi)
Jó itthon lenni, de annyi kaja van, hogy hazafelé szerintem külön gépre tesznek majd a túlsúlyom miatt, ugyanis állandóan zabálok... Már az utcáról azt hallják a házunk felől, hogy OM-NOM-NOM-NOM.
Képek az itthon töltött tavaszi szünetecskéről ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése