Tanti auguri!

 Lássuk, lehet-e másnaposan blogot írni.

 A hétvégi tervekből végül csak Bologna valósult meg, de van egy olyan érzésem, hogy ez az egy nap legalább volt olyan jó, mint a Pisa-Siena körutazás lett volna (persze ettől függetlenül még mindig a terveim között van). Saraval és Bogdanaval mentem végül eme csodálatos cittàba (komolyan, nem számítottam rá, hogy ennyire szép lesz), egész nap várost néztünk, amikor éhesek lettünk, beültünk (vagyis kiültünk, mert szép idő volt) egy menő étterembe. Sara mondta a jóképű pincérsrácnak, hogy szülinapom van, így én kaptam először a házi vörösborból, és én kaptam gyertyát a kis rizses tortaszeletemre. Ráadásul arra tévedt két utcazenész is, ezért a holland barátocskám ismét akcióba lendült és megkérte őket, hogy játsszák a 'Boldog szülinapot!' nekem, amit a lyányok aztán magyarul (!!!) is énekelték hozzá. Hihetetlen! :D

Tortellino és vino rosso di casa

A kaja isteni volt, kaptam kis meglepi ajándékokat is, végre simogattam olasz cicust, ettünk finom gelatot, henyéltünk a parkban, csatlakoztunk egy cirkuszhoz, ahol emberi vesékkel kellett zsonglőrködni. Hazaérve mindenkitől kaptam sorra a köszöntéseket, jókívánságokat, úgyhogy egyem a májatokat, gyerekek!
A bolognai képeket ITT meg lehet nézni (a Google+ úgy döntött, hogy nem szeret engem, mert most már összekavarja a képek sorrendjét).

 Paola le se tojta a szülinapomat, ami természetesen nem baj (btw Bogdana szülinapján egyébként fel kellett díszíteni a konyhát, tortát venni és szülinapi vacsorát főzni), hogyha nem baszogatna hülyeségekért. Eddig az alábbi dolgokért kaptam "fejmosást":

• "Azért vagy beteg, mert sose mész ki sétálni, úgyhogy menjél valahova." (3 fokban, esőben) Ez még az első hét krónikája.
• Nyitva hagytam az erkélyajtómat, hogy szellőzzön a szobám, amikor másfél órára elmentem itthonról. (amit tudni kell: első emelet és az erkély az udvarra néz - ahova kizárólag csak a földszinti szomszéd tud kimenni) Amikor hazajöttem, köszönés nélkül megkaptam a "Jézusom, Réka, mért hagytad nyitva az ajtót, nem szabad, nagyon veszélyes, mert jönnek a tolvajok és betörők, meg Schnappi, a kedves kis krokodil abból a régi, német videoklipből és elpusztítja mindazt, ami kedves nekünk!!!". Jó, talán kicsit túloztam, de a lényeg ez volt. Másnap, mikor hazaértem (és SENKI nem volt itthon), Paola erkélyajtaját tárva nyitva találtam - ami mellesleg az utcára néz.
• A "vidd el a takaródat és a párnádat (nem, nem a huzatot) a mosodába, mert már két hónapja itt vagy"-eset. Ezt már említettem.
• Az üres tonhalas konzervet kidobtam a kukába (külön kell gyűjtenem így is a kartont, a műanyagot és a "differenziati" szemetet, ami nem baj, de mint kiderült, a fémet a műanyaghoz kell raknom... logikus, mi?). Na, ebből is volt aztán egy kis mosolyszünet.
• A fürdőszobában nyitva maradt a kis pipereszekrény ajtaja. Fogalmam sincs, hogy ez miért probléma, de már nem is volt humorom megkérdezni, mert félek, hogy a Sátánhoz van valami köze.
• A szülinapomon pedig (vagyis utána) Paola főzni akart magának, de panaszkodott, hogy nem a jó hagymát vette a boltban, márpedig neki a scalogno kéne. Én pedig kedves és aranyos vagyok, mondtam neki, hogy nekem van még belőle, nyugodtan használja, és már vettem is ki a hűtőből, amikor jött a hőbörgés, hogy miért tartom a hűtőben a hagymát, ne tegyem, mert megromlik, megrohad, kikel belőle egy Alien és aztán forgathatjuk 'Az olasz utas: a Halál' alacsony költségvetésű, borzalmas filmet. Persze azt, hogy "grazie", nem csempészte bele a mondanivalójába, csak elvette a hagymákat. Nájsz.
• Szintén fürdőszobás eset, de már türelmem sincs leírni...

Bogdana szerint ne is foglalkozzak vele, mert Paola ilyen, kaksizzam le magasról. Oké. Egyébként valószínűleg túlreagálom, mint sok minden mást is.

 Hétfőn elmentünk este Saraval az egyik német barátnője, Hannah búcsúztató pizzázására, egész jó volt, bár pizzát nem ettem, csak egy tiramisùt... om-nom-nom-nom-nom (későn szóltak és már ebédeltem). De megkóstoltam az olasz sört, ami a híresztelések ellenére nagyon finomnak bizonyult. Aztán Hannah úgy gondolta, hogy legyen egy másik, iszogatós búcsúztatás, amire többen el tudnak jönni, ezért tegnap a Santa Crocén ittunk többedmagammal. Sara egyszer azt mondta, hogy a holladok addig isznak, amíg már egyáltalán nem tudnak járni, de a tegnapi után én inkább azt mondom: a hollandok addig isznak, amíg már a nemzeti himnuszukat se tudják énekelni. :D Azt hiszem, hogy most egy darabig nem nézek alkohol felé.

 Vasárnap megyek a Cinque Terrés kirándulásra, és úgy néz ki, hogy egyedül. No, mindegy. Viszont észrevettem, hogy mindig összeszorítom a fogamat, amikor felverem a tojást. De hogy miért vagy hogyan kapcsolódik ez a két dolog egymáshoz, azt már senki se tudja.